Vihula Mihajlo
Nívódíj2024. évi kitüntetett
Gitárművész, zeneszerző, zenetanár, a BMC Strong Solution Bt. művészeti szervező cégnek alapítója és ügyvezetője. Zenetanár és zeneszerző szülők gyermekeként született Huszton, Ukrajnában. Zenei tanulmányait 7 éves korában, az ungvári művészeti iskolában kezdte el klasszikus gitár tanszakon. 1994-ben első lett a Kárpátaljai Gitár versenyen Ungváron. 1996-ban az Ungvári Állami Zenei Szakközépiskolában folytatta tanulmányait, ahol 4 év alatt gitárművész és karmesteri képesítést szerzett. 2000-ben megnyerte az „Ukrajna Új Tehetsége” címen megrendezett országos versenyt. Miután elvégezte a zeneművészeti szakközépiskolát, tanulmányait a Lvivi Liszenko Állami Zeneakadémián folytatta klasszikus gitár, zeneszerző és karmester tanszakon. 2005-ben Magyarországra költözött. A Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára, aki a Miskolci Nemzeti Színház több zenés darabjában közreműködő zenész is. 2006-óta aktívan szerepel a Balatonfüredi Gitárfesztiválon, valamint kétszer is részt vett az annak keretein belül 2007-ben és 2008-ban megtartott „a világ leghosszabb koncertje” Guinness Rekord kísérletben. 2008-ban a Siófoki Nemzetközi Művészeti versenyen gitárművészként arany diplomát nyert. Kivételes zenei tehetsége és mély művészi érzékenysége feledhetetlenné teszik a művész előadását, aki technikailag is tökéletesen mestere hangszerének – igazi zenei virtuóz. Mihajlo több nemzetközi zenei fórumon és mesterkurzuson vett részt ismert gitárművészekkel. Zeneszerzőként számos koncerten és zenei eseményen közreműködött több európai országban. Több nemzetközi fesztivál alapítója/szervezője: Magyar Ukrán Dal Napok (2016), Nemzetközi Zenei Napok, A Duna Hullámai (2019), Pacsirta Nemzetközi Művészeti Fesztivál (2018, MMA támogatással). Számos zeneművet írt az operától, a szimfonikus és kamara zenei műveken keresztül a vokális művekig. Több NKA alkotói pályázat nyertese, pl.: „Olja” (opera), „Káin Bélyege” (opera). Számos helyi és országos díjat, elismerést kapott az évek során: 2010 Miskolc MJV külön díj a kultúra terjesztéséért; 2012 Miskolc MJV külön díj a kultúra terjesztéséért; 2013 NobilArt Művészeti Egyesület és a SEGOVIA Gitárszaküzlet által kiírt nemzetközi zeneszerzői verseny II. hely; 2015 Nemzeti Művelődési Intézet a „PRO CULTURA MINORITATUM HUNGARIAE” díj; 2021 PRIMA díj jelölt; 2022 Szkovoroda díj (a díjjal azon magyarországi ukránokat tüntetik ki, akik jelentős erőfeszítéseket tettek a kultúra felvirágzásáért, támogatják az ukrán irodalmat, írásosságot, tudományos életet, a művészeteket és társadalmi aktivistákat). Vihula Mihajlo kiemelkedő teljesítményt nyújtó művész, aki szakmailag magas színvonalú munkát végez úgy a zene, mint a magyar-ukrán kapcsolatok ápolása terén.