Petőfi Sándor

Miskolci látogatásairól két költemény is tanúskodik. Az első, az 1844. februárjából a Keresztúton állok... címet viseli. A másodikban a Miskolcon töltött idejéről emlékezett meg. Alkony című versében a vár környékéről, a júliusi naplementéről így írt:

"Olyan a nap, mint a hervadt rózsa,

Lankadtan bocsátja le fejét;

Levelei, halvány sugárok,

Bús mosollyal hullnak róla szét."

A Petőfi Sándor Miskolcon töltött "nyaralásáról" egy elragadtatott hangvételű beszámolót is olvashatunk „Úti levelek” gyűjteményben, melyeket Kerényi Frigyeshez címzett.

 "Ebéd alatt kompánia alakult, kirándulni Diósgyőrre a hámorba. Nekem tetszett ez a legjobban, mert Diósgyőr vidékét már oly rég s oly sokszor hallottam magasztalni, s még nem láttam. Sokat vártam, de még többet találtam. Oh e bájos völgy, alig félórányira Miskolctól. A völgy elején fekszik a falu, s benne nagy Lajos király leányának, Máriának kastélya. Most már csak rom, természetesen. Négy tornya áll még, az is csak félig, csonkán. Ha lakhelyéről megitélhetjük lelkét, a királyi hölgy költői lélek volt, s azért – mindamellett, hogy… volt – tisztelet emlékének...

 ...A falun belül, hol a hámor van, egyre szűkebb lesz a völgy s végre egészen kősziklák közé szorul, meredek, vad kősziklák közé, s az út fölfelé tart kanyargósan a Szinva partján, mely számos zuhatagot képez, fönn pedig a hegyen tóba gyűl, melynek vize sötétzöld, minthogy tükre az őt környékező bércek erdejének. Az ember azt gondolja, hogy legalább is Helvéciában van, Helvécia valamelyik szebb vidékén....

 ...S hogy semmi ne hiányozzék, a természet barlangot is helyezett e völgybe, még pedig csepegő barlangot. Az igaz, hogy Aggtelekhez képest semmi, de minthogy ebbe nem fáklyákkal, hanem csak gyertyákkal járnak, az aggtelekinél sokkal tisztább, fényesebb s ez pótolja némileg a nagyszerűséget."