Az evangélikus Luther-ház és a belvárosi templom

A Hunyadi utca 8. szám alatt álló, egykori evangélikus bérház és hivatali épület – közismert nevén Luther-ház – nem csupán a belváros egyik karakteres épülete, hanem a miskolci evangélikusság gazdasági erejének, szervezettségének és közösségi öntudatának látványos bizonyítéka.

Egy 19. század végi fényképen a mai kétemeletes épület helyén még földszintes ház áll, mellette elkerített templomkerttel. Az 1860-as évektől az evangélikus egyház „Aranykönyvet” nyitott azok számára, akik adományaikkal gyarapították az egyház és az iskola vagyonát. A pénzintézeti betétkönyvekben és kötvényekben felhalmozott jelentős összeg lehetővé tette, hogy az egyháztanács ingatlanvásárlásban és építkezésben kamatoztassa a tőkét.

1893-ban megvásárolták a lelkészlakástól nyugatra eső telket, és döntés született egy kétemeletes bérház felépítéséről. A „Luther-ház”-nak nevezett, „L” alaprajzú épület terveit Knoblauch Richárd bányamérnök, egyházi tanácsnok készítette Mende Ágost építészmérnökkel közösen.

Az épület főhomlokzata már eredetileg is aszimmetrikus: a bejárattól nyugatra öt, keletre négy tengelyt alakítottak ki. Írásban rögzítették, hogy a bérház és a püspöklak párkányai azonos magasságban fussanak, jelezve az egységes városképi gondolkodást. A bejárat fölött Luther Márton szobra jelenik meg, kezében Bibliával. A szobor 1933-ban, a reformátor születésének 450. évfordulóján került az átjáró ívébe; alkotója Kun József épületszobrász volt.

Egyháztörténeti feljegyzések szerint 1883-ban megszűnt az egykori gimnázium épülete a Kis-Hunyad utcában, így a Luther-ház nemcsak bérházként és hivatali épületként, hanem a közösségi és oktatási élet egyik új központjaként is szolgált.

A belvárosi evangélikus templom

A Luther-ház közvetlen közelében, a miskolciak által Luther-udvarként emlegetett belső téren áll a 1797-ben felszentelt evangélikus templom. Az épület kereszt alaprajzú, egyenes záródású szentéllyel; főhajója csehsüveg-boltozatos.

1817-ben – Miskolc első telekkönyvének készítése idején – villámcsapás érte a templomot. Tornya ekkor még nem volt, de a tetőszerkezet és a berendezés a tűz martalékává vált. Az 1843-as nagy tűzvész ismét súlyos károkat okozott: megsemmisült a tető, és sérült az 1819-től épülő torony és sekrestye is.

A ma is látható, a főhomlokzatból előreugró torony 1863-ra készült el. A torony felépítése után a westfáliai Bochumban megrendelték a két harang öntését: a nagyobb 1861 kilogramm, a kisebb 1005 kilogramm súlyú lett. 1881-ben adományból elkészült a harmadik, legkisebb harang is. A harangok Miskolcra érkezésekor és toronyba emelésekor a város valamennyi harangja zúgott – ritka, ünnepélyes pillanat lehetett.

1867-től toronyóra is ékesítette az épületet, amelyet egy miskolci mester készített. A templom fennállásának centenáriumán felújították a belső berendezést, és ekkor készült el az oltárkép is, amelyre a gyülekezet Székely Bertalan festőművészt kérte fel. 1902-ben bevezették a villanyvilágítást, 1997-ben pedig méltó módon ünnepelték a felszentelés 200. évfordulóját.

Tanúságtétel kőben és közösségben

A Luther-ház és a templom együttese több mint építészeti emlék. Tanúságtétel hitről, megmaradásról és közösségi erőről. Az evangélikusság a 17. században vert gyökeret Miskolcon, és a hit itt nem csupán vallási kérdés volt, hanem erkölcsi iránytű és közösségformáló erő.

A 20. század viharai – háborúk, majd az államszocializmus évtizedei – különösen próbára tették az egyházi intézményeket. A Luther-ház azonban nem veszítette el szerepét: csendes, de kitartó jelenléttel szolgálta a gyülekezetet. Nem harsány jelképként, hanem biztos pontként állt azok számára, akik kapaszkodót kerestek.

A rendszerváltozást követően az épület újra nyitottabb szerepet vállalt Miskolc életében: kulturális, oktatási és közösségi programok helyszíne lett. Ma is azt üzeni, hogy hit és városi közösség nem választható szét.

Miskolc történetében az ilyen helyek adnak tartást – csendesen, következetesen, evangélikus módon.

Forrás: Barna György – Dobrossy István Miskolc Belvárosa Házak, emberek, történetek 2010
Fotók: Horváth Csongor