Rákóczi álma
Nevezetes az az épület, melyben ma a Miskolci Galéria működik. Ennek a háznak már akkor csodájára jártak, amikor a 17. század közepén Dőry Ferenc kereskedő felépíttette. A városban ugyanis ez volt az első „felház”. Így hívták régen az olyan épületet, melynek egyik szobáját a ház falának tetejébe vagy a padlástérbe építettek.
Rákóczi a szabadságharc idején kétszer is megszállt a szép, barokk kúriában. A fejedelem 1704. január 18-tól március 15-ig Miskolcon rendezte be főhadiszállását.
A néphit azt tartja, hogy ha az ember először alszik valahol, és nem mulasztja el a szoba sarkait megszámolni, akkor az álma teljesül. Azt mondják, hogy az akkoriban a Dőry –házban szolgáló inas emlékeztette erre a nagyságos Rákóczit. Az inas egész éjjel virrasztott Rákóczi ajtaja előtt, s mikor a fejedelem felébredt nem mulasztotta el megkérdezni, hogy álmodott-e, s ha igen, mit.
Rákóczi mosolyogva felelte, hogy bizony ő nagyon szépet álmodott, de el nem árulja, mert az álom, ha elmondják nem teljesül. Mikor azonban az inas elszomorodott arcát látta leült az asztalhoz és írni kezdett. Mikor kész volt vele, akkor nyolcrét hajtotta a papirost, és a kis szolga kezébe nyomta.
- Őrizd te az álmomat!
Az inas a papírt az ingjébe rejtette és éjjelre sem vált meg tőle soha.
Mikor a fejedelem másodízben is a Dőry-házban szállt meg kérdezte az inast, megvan-e még az álma, az áhítattal mutatott a keblére, hogy ott őrzi a szíve fölött.
Két év múlva 1706. szeptember 25-én kirabolták, fölégették az egész várost. A kis szolgát egy katona szíven szúrta. Nem halt meg rögtön, mert a nyolcrét hajtott papiros tompította a döfést. Utolsó erejével a fiú kivette zsebéből a Rákóczi álmát rejtő papirost.
Másnap összeszedték a halottakat, köztük az inast is, a papírdarabbal mit sem törődve.
Az 1707-es esztendőben felépült újra a város, hogy aztán négy év múlva az egész országgal gyászba boruljon, amikor elbukott a Rákóczi-szabadságharc.
A miskolciak azóta is úgy mondják, ha valami nemes, szép dolog fullad kudarcba:
- Elveszett, mint Rákóczi álma.
(Csorba Piroska, Fedor Vilmos: Miskolci legendák, 302.o.)