Az Óda születése

Patakkal, vízeséssel tarkított erdő a hegyoldalban, páratlan szépségű, smaragdzöld vizű tó, partján kastéllyal. Lillafüred, a romantika otthona. Nem csoda, hogy egyik legnagyobb költőnket, József Attilát is ez a hely ihlette legszebb szerelmes versének, az Ódának megírására.

A költő az Írók Gazdasági Egyesületének miskolci íróhetére utazott Lillafüredre, és itt találkozott Marton Márta művészettörténésszel, akihez a vers szól. A mindössze 3 napos ismeretségből szerelmi kapcsolat nem született, csak az alábbi gyönyörű sorok:

„Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!”

József Attila akkor egy Szántó Judit nevű nővel élt együtt, aki később visszaemlékezéseiben így írt a történtekről:

„Szombaton hazajött Attila. Lillafüredről kaptam ugyan egy lapot, de mikor beállított, nyugtalanul, futtában megölelt, majd öltözködni kezdett. A levett kabátja zsebéből egy kéziratpapíros fehérlett. Kiemeltem, és olvasni kezdtem. Ő felém fordult és azt mondta: »Hiába olvasod, nem hozzád írtam.« Ez volt a szerelmi Óda. »Gyönyörű – mondtam megsemmisülve. – Értelek Attila. Ez azt jelenti, hogy nem engem szeretsz. Nem baj, elmész, látod, milyen jó, hogy nem köt össze bennünket semmi más.« »Tévedsz – szólt Attila –, nem megyek el. Itt maradok, és végig kell szenvedned azt, amit én szenvedek.«”  

A költő kapcsolata nem volt felhőtlen Szántó Judittal, nemcsak rossz anyagi helyzetük, hanem a nő nehéz természete miatt sem.

A kilátástalan kapcsolatától távol megnyugvást jelenthetett József Attilának az a pár nap, amit Lillafüreden töltött. A vadregényes táj, az ismeretlen és izgalmas nő, ha rövid időre is, de kiszakították őt a rideg valóságból, így tudott megszületni a felejthetetlen mű.

Miskolc-Lillafüreden a Palotaszálló függőkertjében látható Varga Éva Munkácsy-díjas szobrászművész József Attilát ábrázoló egészalakos szobra, amelyet a költő születésének 100. évfordulójára állíttattak 2005. április 10-én.

József Attila szoboralakja a Szinva-patak vízesése mellett egy falnak támaszkodva, lehunyt szemmel élvezi a természet hangjait. A mellette lévő falfelületen egy női alakot kirajzolva, az Óda részleteit olvashatjuk:

„Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.”

http://m.lexi.hu/szellem/20130131_jozsef_attila_lillafureden_irta_az_odat.aspx