Móricz Zsigmond
A költő Miskolcot a „legnagyobb jövőjű magyar városnak” tekintette az 1900-as évek elején, megfogalmazódott benne egy utópikus Miskolc-idea, amiről így írt: „Ha az ember megáll Miskolc fölött,…s körülnéz a csodálatos tájon, az egyik legszebb panorámája nyílik meg előtte… a legideálisabb, nagyszerű levegőjű tündérkert épül ki itt a legrövidebb idő alatt.”
Móricz úgy gondolta, hogy az Avas aljáról származni felér egy nemesi levéllel. A miskolci múzeumi élményeiről egy verset is költött, amely a vendégkönyv lapjairól maradt az utókorra. E szerint az avasi éjszaka: "tündéréj".
"Kegyes kezek ajándéka
a régi óra.
Tudós, sovány múzeumszentek
kipróbálják a boltívek alatt
s az óra pengve zengi
a régi öröm muzsikáját,
s lélek varázsa jön a Múltból.
Ki adja majd be a múzeumba
a szívemet,
hogy messze időkig zengje, zengje
a fájdalom kínos
gyötrő dalát,
a tudomány kulcsárjai,
a Pénz árvái örömére.
Mert az élet kövérjei
habzsolják
a közrablás pezsgő börze borát
s az Avasra járnak mulatni
tündér éjeken,
s nem aggódnak régi órák
s régi szívek bús zenéjéért."