A Schweitzer- és a Trillhaas-féle cukrászda története
Miskolc polgárosodásának egyik legszebb lenyomata a 19. század második felében megjelenő cukrászdák világa volt. A város második cukrászdájaként számon tartott Schweitzer-féle üzlet neve először az első miskolci újság, a Miskolczi Értesítő hasábjain tűnt fel hirdetés formájában.
A cukrászdát Schweitzer Adolf működtette, üzlete a színház mellett kapott helyet – tudatos választásként, hiszen a polgári közönség és a színházi élet közelsége biztos vendégkört jelentett. Az 1871-es miskolci kiállításon komoly elismerésben részesült, ami jelzi, hogy nem csupán helyi jelentőségű vállalkozás volt. Schweitzer Adolf 1876-ban bekövetkezett halála után özvegye vitte tovább az üzletet, majd 1900-ban fiuk, Schweitzer Sámuel lett a tulajdonos. A vállalkozás 1904-ben – a legtöbb forrás szerint jogutód nélkül – megszűnt. Az épületet 1960-ban bontották le. A Schweitzer-cukrászda így a miskolci cukrászipar egyik korai, meghatározó állomásaként vonult be a várostörténetbe.
A 20. század elején új fejezet kezdődött a Városház téren. A mai Városház tér 9. számú épület valójában két, különböző időben épült, egyemeletes polgárház együttese (9/a és 9/b), amelyek csak 1929-ben kaptak közös házszámot. A telek története a 19. század elejéig nyúlik vissza: korábban külön tulajdonosok – köztük Rácz Ferenc és Király Mátyás – nevén szerepeltek az itt álló házak. A század végén Bartányi Gyula ügyvéd tulajdonába kerültek, aki 1900-ban építési engedélyt kért a földszintes ház lebontására és egy új, egyemeletes lakó- és üzletház felépítésére. Az 1901-ben átadott épület földszintjén nyílt meg az a cukrászda, amely egy évszázadon át meghatározó szerepet játszott a miskolci édességkultúrában.
Itt alapította meg üzletét 1900-ban (egyes források szerint 1899-ben) Trillhaas Gyula (1870–1919), ami egyes források szerint a Schweitzer-féle cukrászda jogutódja volt. Felvidéki evangélikus családból származott, mesterségét az orosz birodalomban tanulta ki. A legenda szerint üzletének különleges berendezését egy szentpétervári gyógyszertár enteriőrje ihlette; a látottakat lerajzolta, majd Miskolcon egy neves asztalosmesterrel elkészíttette. A berendezés a hatvanas években a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba került.
Az épület homlokzata a tervező, Stimm Lajos (1888–1943) elképzeléseit tükrözi, s a 9/a és 9/b házrész eltérő arculata ma is jól érzékelhető. A cukrászda hamar a város egyik kedvelt találkozóhelyévé vált.
Trillhaas Gyulát 1919-ben kivégezték; halálának körülményei máig tisztázatlanok. Az üzletet 1932-ig nővére, Polatschek Béláné vezette tovább. 1935 és 1942 között a cégtábla már „Doró” néven hirdette a cukrászdát, utalva az új tulajdonosra, Doró Ernőre (1906–1960), aki 1932-ben vásárolta meg az üzletet. Debrecenből érkezett Miskolcra, s az ő idejében megújult a vendégtér: boxokat alakítottak ki, korszerűsítették a belsőt. Kortársai kiváló szaloncukrát, csokoládéit és desszertjeit dicsérték. 1945-ben politikai okok miatt el kellett hagynia a várost.
A háború után kezdődött a „Rácz-korszak”. Rácz Kálmán (1896–1974) miskolci születésű cukrász – aki a mesterséget még Trillhaas Gyulától tanulta, majd Olaszországban, Franciaországban és Párizsban is dolgozott, sőt saját üzletet is működtetett – vette át a vállalkozást. 1951-ig volt tulajdonos; az államosítás után az üzlet a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat kezelésébe került. Rácz alkalmazottként dolgozott tovább, majd nyugdíjazása után költözött el Miskolcról.
1963-ban – külső és belső átalakítást követően – Dominó eszpresszó néven működött tovább az egykori cukrászda. A hatvanas évek sajátos hangulatát árasztó hely törzsközönséggel és jellegzetes italfogyasztási szokásokkal rendelkezett. 1987-ben újabb felújítás történt, majd a rendszerváltás előestéjén itt nyílt meg a Rácz kávéház, amely a kilencvenes évek közepéig működött.
A Schweitzer- és a Trillhaas-féle cukrászda története így nem csupán üzlettörténet: generációk munkája, mesterségbeli tudása és a miskolci polgári élet mindennapjai sűrűsödnek bennük. A Városház tér falai ma is őrzik a csokoládé, a frissen főzött kávé és a beszélgetések emlékét – egy város ízének történetét.
Forrás: Barna György – Dobrossy István Miskolc Belvárosa Házak, emberek, történetek 2010
Fotók: Horváth Csongor, Kelecsényi Gombos Ágnes
