Veres László
Dr. habil Veres László 1950-ben született Tiszalökön, ahol alap- és középfokú iskoláit végezte. 1970-ben kezdte meg tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem-német szakán.
Veres László szakmai-tudományos pályafutása kezdetén a történelem és a néprajz tudomány határán mozogva vált ismertté. A diósgyőri koronauradalom beható tanulmányozása során készült el 1978-ban „A Bükk hegység üveghutái” című kismonográfiája. Muzeológiai tevékenységének gyakorlati megvalósulását, eredményességét jelzik az általa rendezett időszakos és állandó kiállítások, amelyek több esetben nemzetközi jelentőségűek voltak.
Az 1980-as évek elején Veres László érdeklődési területe a 18–19. századi magyar művelődéstörténettel és a kézművesipar történetével bővült. Miközben tanulmányai e témakörökben hazai- és külföldi folyóiratokban sorra jelentek meg, egyre elkötelezettebb hívévé vált Miskolc monográfiája megjelentetésének. Veres László 1989-ben a történelem (néprajz) tudomány kandidátusa lett.
Egyetemi oktatói tevékenységet 1989-től folytat. Kezdetben óraadó volt a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd felkérést kapott, hogy vegyen részt a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának szervezésében. 1992-től a Miskolci Egyetem oktatója, docense. 1993-ban a Történelem Tanszék vezetői tisztségét is betöltötte.
Veres László az 1990-es évek utolsó éveiben, illetve a 2000. év elején több településtörténeti monográfia (Ónod, Szendrő, Halmaj) megírásában és szerkesztésében vett részt.
Veres László 2002. júniusában habilitált a Debreceni Egyetemen.
Szoros szakmai kötelék fűzi Miskolc városához, amelynek legsikeresebb stációit egyfelől a Miskolci Akadémiai Bizottság keretében végzett tudományos és szellemi munka jelenti, másfelől a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum és a Herman Ottó Múzeum közös rendezésű kiállításai jeleznek.
Miskolc város nemzetközi hírnevét erősítette azokkal a Miskolcon megszervezett nemzetközi nagyrendezvényekkel, amelyek lengyel, szlovák, cseh és magyar együttműködésre épülő projektek voltak. (Kiállítások, konferenciák, nemzetközi tapasztalatcsere-programok Miskolcon és a felsorolt országokban.)
Dr. habil Veres László tudományos-, szervezői-, egyetemi oktató tevékenysége alapján, példaértékű múzeum vezetői munkája ismeretében méltó a Pro Urbe kitüntető címre.