Ugrás a tartalomra

Miskolci Városi Könyvtár

Nívódíj
2010. évi kitüntetett

A Miskolci Városi Könyvtár fiókhálózat formájában működik és nyújtja szolgáltatásait a város, valamint a környékbeli települések lakosságának. Könyvtárai a város különböző pontjain speciális külön gyűjteményeket is gyarapítanak, kiszélesítve a közművelődési gyűjtőkört.

A József Attila Fiókkönyvtár Ifjúsági Letéti Könyvtárnak jelentős a hátrányos helyzetű rétegek ezen belül a roma gyerekek, fiatalok olvasóvá nevelése érdekben végzett tevékenysége. A Szabó Lőrinc Fiókkönyvtár Hangos Könyvtára a vakok és gyengén látók számára biztosít speciális szolgáltatásokat. A könyvtár állománya hangos könyvekből áll, emellett rendelkeznek hangos szoftverrel, és a gyengén látók számára nagyító prizma szoftverrel.

A Miskolci Városi Könyvár több sikeres pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Társadalmi Megújulás Operatív Programra és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programra, amelynek eredményeképpen korszerűbb informatikai eszközökkel, teljesebb elektronikus katalógussal és felkészültebb, képzettebb munkatársakkal várja az olvasókat és segíti az oktatásban, képzésben résztvevőket az információkhoz és a dokumentumokhoz történő lehető legszélesebb körű hozzáférést.

A Megyei Könyvtár mellett, azzal együttműködve nyújtja szolgáltatásait, mind a hagyományos könyvtári, mind a digitális, internetes információs világban.

A Miskolci Városi Könyvtár magas színvonalú tevékenysége alapján méltó a Nívódíjra.