Ugrás a tartalomra

Kormány Attila

pedagógus
Miskolc város pedagógiai díj
2011. évi kitüntetett

Kormány Attila pedagógusként 1984-ben kezdett dolgozni a miskolci 45. számú Általános Iskolában. Itt ének-zene és technika tantárgyakat, majd a 8. számú Általános Iskolában az ének-zene mellett kémiát is tanított. 1991-től a miskolci Kossuth Lajos Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola ének-zene tanáraként dolgozott. 1994-től a miskolci Lévay József Református Gimnázium ének-zene tanára lett.

Szakmai munkáját városi és megyei szintű bemutató órák és kórusaival elért megyei, illetve országos sikerek, aranyminősítések és arany diplomák fémjelzik. Népdaléneklési versenyeken is eredményesek voltak a tanítványai, a megyei első helyezéseken kívül az országos versenyeken is eredményesen szerepeltek. A református középiskolák országos népdaléneklési versenyein több ízben is I., II., és III. helyezést értek el.

Énekkaraival több alkalommal is rádió felvételen vett részt. Kóruskapcsolatok kiépítésével külföldi utazásokhoz juttatta növendékeit.

Ő vezeti a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének „Horváth Attila Énekkar"-át.

1995-ben Louise Braille-emlékérem arany fokozatával tüntették ki, melyet a vakokért végzett munkájáért a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének vezetősége adott át. A „Horváth Attila Énekkar"-ral országos rendezvényeken is eredményesen szerepeltek. Repertoárjukon szerepelnek különböző kórusművek, egyházi énekek, népdalok.

Kormány Attila ének-zene tanár emberségét, pedagógiai képességét kiemelkedő módon bizonyítja a speciális körülmények között is kitartóan végzett kórusvezetői és oktató-nevelő tevékenység. Fentiekre tekintettel, Kormány Attila méltó Miskolc Pedagógiai Díjára.