Kevin Macdonald
Miskolc Város Díszpolgára2024. évi kitüntetett
Skóciai születésű Oscar-díjas hollywoodi sztárrendező, aki készített többek között filmet Peléről, Whitney Houstonról és a müncheni olimpián meggyilkolt izraeli olimpikonokról is. Dolgozott együtt Ridley Scott-tal, Martin Scorsesével, Russell Crowe-val, Ben Affleckkel és Jude Law-val is. Kevin nagyapja a miskolci származású Pressburger Imre, akit méltatlanul elfelejtett hosszú időre a hazai és miskolci kulturális emlékezet. Pressburger Imre (Emeric Pressburger) az egyetemes filmművészet egyik legmeghatározóbb alakja. Életműve kiemelkedő forgatókönyv íróként, rendezőként és producerként egyaránt.
Sajnálatos módon azonban neve és munkássága Magyarországon még mindig nem került be kellő mértékben a köztudatba, noha egész életében hűen és kitartóan őrizte magyarságát. Kevin Macdonald sokat tett azért, hogy ez megváltozzon, hogy miskolci származású nagyapja ne merüljön végleg feledésbe: forgatott róla például – részben Miskolcon – Making an Englishman címen dokumentumfilmet. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál közösen emléktáblát állított Pressburger Imre szülőházának falán, amit 2009-ben Kevin Macdonald-dal közösen avatott fel. Kevin mesterkurzust vezetett a CineFesten és ettől az évtől a fesztivál fődíját Pressburger Imre díjnak nevezték el. Kevin Macdonald miskolci nagyapjáról életrajzi könyvet is írt Egy forgatókönyvíró élete és halála címmel, amit 1995-ben az év filmes könyvének választottak Nagy-Britanniában. A könyv nemrég jelent meg magyarul.
Kevin Macdonald nem csak nagyapja emlékét őrzi, hanem magyar származását is ápolja: 2023-ban megkapta a magyar állampolgárságot a brit mellé, a BAFTA díjas producer testvérével, Andrew-val együtt.