Ugrás a tartalomra

Kaján (Kalász) Tibor

grafikusművész
PRO URBE kitüntető cím
2010. évi kitüntetett

Kaján (Kalász) Tibor Miskolcon született, 1921. március 3-án. A Képzőművészeti Főiskolán olyan kiváló művészek voltak a mesterei, mint Berény Róbert, Kmetty János, Barcsay Jenő, és Koffán Károly.

Rajzai, karikatúrái 1945-től jelennek meg. A Ludas Matyinak az első számától munkatársa volt, majd a Tükör, az Új Tükör, a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap hasábjain jelentek meg rendszeresen rajzai.

Kaján Tibor a magyar humor legnemesebb hagyományainak nemzetközi hírű és rangú folytatói közé tartozik, rajzai a karikatúra-történet remekei. „Minden egyes rajzáról tanulmányt lehetne írni, életművéről pedig monográfiákat” – írta róla Fekete Sándor.

Rajzai többnyire szöveg nélküliek, minden esetben a humanizmus egyetemes értékeit közvetítik. Sugárzik belőlük a bölcsesség, bírálatát mosoly mögé rejti. Karikatúráinak művészi szerkesztése egyedi: „kajános”. A miskolci művészetkedvelő közönség születésének hetvenötödik évfordulója alkalmából láthatta rajzait a Mini Galériában.

Kaján Tibor mindig kötődött szűkebb pátriájához. Könyveiben, a vele és róla készült írásokban soha nem felejtette el megemlíteni miskolci gyökereit.

Kaján (Kalász) Tibor életműve alapján érdemes a Pro Urbe kitüntető címre.