Farkas Attila
Dr. Farkas Attila 1935-ben született Tokajban, kertészmérnök, öntöző- és meliorációs szakmérnök. Az egyetem elvégzése után a Tolcsvai Állami Gazdaságban kezdte munkáját, gyakornok, agronómus, kerületvezető, majd igazgatói beosztásban.
1976-tól dolgozik Miskolcon, amikor a termelő szövetkezetek működését segítő B-A-Z Megyei Termelő Szövetkezetek Szövetsége megalakult. Szakterülete a szőlészet és borászat. A TOT szőlészeti iparág alelnöke, a Nagymiskolci Állami Gazdaság igazgatótanácsának tagja is volt. Szakmai tevékenységének kiemelkedő állomása, hogy újjászervezte a Miskolc környéki szőlészetet és borászati tevékenységet.
A Bükki Borvidék Hegyközségi Tanácsának vezetőjeként mintegy 2000 hektár szőlő telepítését szervezte meg Miskolc környékén, ebből legjelentősebb a Miskolc-Görömböly, mályi, nyékládházi dombokon végzett telepítés. A Görömböly határában fekvő terület szakmai etalon lett.
Alapítója a bogácsi Szent Márton Borlovagrendnek és a lillafüredi székhelyű Szent István Borlovagrendnek, mely 1990 óta országos hírnevet szerzett magának.
Munkásságának legfőbb értéke, hogy ismét gazdára találtak az elhanyagolt szőlőterületek, a borpincék és borházak mind az Avason, mind a környező városrészekben.
Életútjának, áldozatkész munkájának elismeréseként Dr. Farkas Attila nyugalmazott kertészmérnök, borász méltó a Gálffy Ignác életműdíjra.