Városháza
Önkormányzat

Egressy Béni Zeneiskola

Nívódíj
2023. évi kitüntetett

Az idén 70. jubileumát ünneplő, egykori Egressy Béni Zeneiskola, ami 2007-ben Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének döntése alapján összevonásra került az akkori Erkel Ferenc Zeneiskolával, és a Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola székhelyintézménye lett. Az egyesítés a nagy fizikai távolság és az eltérő hagyományok miatt a mai napig leginkább bürokratikus jellegű. Mindkét iskola megőrizte egyéni vonásait, bár nyilvánvalóan alakultak ki közös célok és törekvések, valamint a kapcsolat szorosabbá vált a két intézmény között. Ritka kincs Miskolcon és a térségben az a szellemiség, ami uralkodik a falai közt, és amit közvetít. Az Egressy Béni Zeneiskolában jelenleg 56 pedagógus látja el közel 700 növendék oktatási-nevelési feladatait. A sikeres működés záloga a magasan képzett, motivált tanári kar. A tantestület meghatározó tanáregyéniségei zenepedagógusi munkásságuk elismeréseként minisztériumi, illetve Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított kitüntetésben részesültek. Az intézmény is büszkélkedhet elismerésekkel, mint pl. „Legjobb tanári közösség kiemelkedő teljesítményéért” járó különdíj, Akkreditált Kiváló Tehetségpont, „Magyar Zeneoktatásért” plakett. Az egyéni hangszeres oktatás mellett az együtt éneklés, a közös muzsikálás örömét nyújtják növendékeinknek iskolánk együttesei. Az iskola gyermekkórusa számos nemzetközi kórusversenyen szerzett dobogós díjat, pl. Németországban, Finnországban, Szlovákiában, Belgiumban, Bulgáriában.  Több kortárs magyar zenemű ősbemutatója is fűződik nevükhöz. Az iskola vonószenekara számos országos megmérettetésen nyert díjat, valamint Görögországban koncerteztek Karolos Trikolidis karmester meghívásának eleget téve. Az Egressy-Erkel Ifjúsági Szimfonikus Zenekar 1995-ben alakult Gergely Péter Pál vezetésével. Az eltelt évek során olaszországi turnén vettek részt a Ferrarai Nyári Fesztivál keretében, Londonban, a Royal Albert Hall-ban léptek föl a Milleniumi Koncerten. Angliában résztvettek Sir Neville Marriner tíz napos zenekari mesterkurzusán. A Regensburger Domspatzen Fiúkórus vendégeiként koncerteztek a regensburgi Wolfgangsaal-ban. Több alkalommal szerepeltek a franciaországi Belfort-ban, a Nemzetközi Zenei Fesztiválon. A Zeneiskolai Szimfonikus Zenekarok Országos Versenyén második helyezést értek el. Rendszeresen szerepeltek a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál rendezvényein. A zenekar több, mint két évtizeden át szerte Európában vitte Miskolc város és az Egressy Béni Zeneiskola jó hírét. Egy művészeti iskolában folyó tehetséggondozó munka nívóját leginkább az ott tanulók eredményeiben lehet mérni, tetten érni. Ha valaki megnézi az iskola honlapját, órákon át böngészheti azt a temérdek díjat, amit növendékink évről-évre szereznek megyei, országos, nemzetközi versenyeken. Egy komoly múlttal és hagyományokkal rendelkező intézmény esetében nem elhanyagolható szempont, hogy mennyire képes alkalmazkodni az új kihívásokhoz, és tudja átmenteni azokat az értékeket, amiket képvisel. A beiratkozók száma évről-évre emelkedik, aminek érdekében nem keveset tett az elmúlt években az iskola vezetése és tanári kara. Ebben a tanévben hatodik alkalommal rendezik meg a „Zeneszánsz-Zenés Vígasságok” elnevezésű családi napot, idén nyáron a harmadik nyári zenei tábort szervezik meg a Zemplénben. Ezek a programok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a zenélés, a zenetanulás a családok mindennapjainak természetes része legyen, hogy a gyerekek gazdagodjanak a közös zenei élmények által és a zenetanulás iránt elköteleződjenek. A szülők visszajelzései alapján azért viszik a gyerekeiket tanulni éppen ide, mert tudják, hogy itt szépet, jót tanulnak, a munka magas szakmai színvonalon és barátságos, gyermek-és családcentrikus légkörben zajlik. Az idei, jubileumi tanév rendezvényei szeretnének egy kis rálátást nyújtani az évtizedek alatt felhalmozódott értékekre, amit ez az iskola nyújtott a város és az ország zenekultúrájának. Az iskolában folyó tehetséggondozó munka támogatására létrehozott Egressy Béni Alapítvány segítségével olyan koncertsorozatot valósítanak meg, melyek alkalmával híres, volt „egressys” diákok lépnek fel a Zenepalota Bartók termében. Ezek az előadóművészek koncerteznek Magyarország és a világ legnagyobb színpadjain, és most örömmel térnek vissza egykori szeretett iskolájukba. Néhány meghívott művész (volt tanítvány), a teljesség igénye nélkül: Németh Judit Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő, Krausz Adrienne Magyar Gramofon-díjas zongoraművész, Boncsér Gergely Simándy József-díjas, Magyar Arany Érdemkereszt díjjal kitüntetett opera-és operetténekes. Az ünnepi hangversenyek nyilvánosak, az egész város zenekedvelő közönségének érdeklődésére számot tartanak.  Bíznak benne, hogy fellépésük nyomán új motivációt kapnak jelenlegi kiemelkedően tehetséges növendékeik, és közöttük is lesznek, akik a jövőben büszkeséggel fogják mondani, hogy ők is „egressysek” voltak. Ez a gazdag múlttal és virágzó jelennel rendelkező iskola 70 éve alatt Miskolc felnövekvő nemzedékeinek felbecsülhetetlen értékeket adott át – tevékenységével öregbítve a város hírnevét is.