Dobosné Vörös Eleonóra
Dr. Dobosné Vörös Eleonóra több mint 25 éve első munkahelyének, a Miskolc-Gyermekvárosnak és annak jogutódjának alkalmazottja, 1998-tól a Miskolc-Gyermekváros Gyermekjóléti Gyermekvédelmi Központ Fruska Gyermekotthon vezetője. 2003. szeptemberétől a Miskolci Gyermekvédelmi Központ Fruska Regionális Hatáskörű Módszertani Gyermekotthon szakmai vezetője. Szakmai publikációi, előadásai országos, megyei és helyi viszonylatban jelentősek.
Létrehozta a Fruska Gyermekekért Alapítványt, melynek kuratóriumi titkára alapításától kezdve. Az Alapítvány segítségével és pályázati támogatással (7 év alatt megközelítőleg 70 millió Ft) minden év nyarán 2-3 alkalommal biztosítja a gyermekek táboroztatását.
A Miskolci Drogambulancia és a B-A-Z. Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány támogatásával több éven keresztül biztosította gyermekei részére a D.A.D.A. program helyi megvalósítását, melynek köszönhetően gyermekotthonában minimális a kábítószer-fogyasztó fiatal.
A Módszertani Gyermekotthon vezetése alatt 2003-ban és 2008-ban elnyerte a „Gyermekotthoni Regionális Hatáskörű Módszertani Gyermekotthon” címet.
Aktív részt vállalt és vállal Miskolc Megyei Jogú Város 2004-2006. és 2007-2013. gyermekvédelmi koncepciójának kidolgozásában, több szakmai előkészítő anyag megírásában.
Példaértékű a fogyatékkal élő gyermekek gondozásában, nevelésében kifejtett szakmai munkája, melynek eredménye a gyermekotthoni integrált nevelés eredményes megvalósítása. Jó és eredményes kapcsolatot alakított ki az Éltes Mátyás Általános Iskolával, a Szimbiózis Alapítvánnyal.
Gyermekei, munkatársai szeretik, tisztelik, partnereivel jó szakmai kapcsolatot alakított ki. Mindig törekedett az újra, a jobb és hatékonyabb ellátások, szolgáltatások kialakítására gyermekei, majd később a régió gyermekotthonaiban elhelyezett gyermekek érdekében is.
Mint országosan ismert és elismert szakembere a gyermekvédelemnek, elképzeléseit, gyakorlatban kipróbált módszereit, mint „miskolci modell”-t ismeri a szakma és alkalmazza az ország több gyermekotthonában.
Dr. Dobosné Vörös Eleonóra gyermekvédelmi munkája elismeréseként méltó a Benkő Sámuel kitüntető díjra.