Városháza
Önkormányzat

ClaXoTon Quartet

Nívódíj
2023. évi kitüntetett

Az együttes tíz évvel ezelőtti megalakulása újabb színfoltot, újabb gazdagodást jelentett Miskolc akkori zenei kínálatában. Az elmúlt évtized alatt népszerűségük cseppet sem csökkent, a közönség irántuk való érdeklődése folyamatos és töretlen. Szokatlan, de egyedi hangszerösszeállításukkal, valamint jó érzékkel megkomponált műsoraikkal – melyben a komolyzenét és a könnyebb műfajokat hol egymás mellett előadva, hol egymással ötvözve – nem csak a város különféle generációit, de a régió diákjait is rendre sikerrel szólítják meg. A klarinét és a szaxofon család hangzásvilágát egyesítő csapatukban a város megbecsült művész-tanárai szerepelnek. Alapító tagjai: Czakó Péter, Novák András, Menyhárt Ferenc, Bárány Zoltán. Mindannyian a város különböző zeneoktatási intézményeinek is aktív tagjai – ebbéli hivatásuk további szakmai sikerek érdemes tulajdonosai. Emellett rendszeres közreműködői a Miskolc Szimfonikus Zenekarnak és a Miskolci Nemzeti Színház Zenekarának. Novák Andrást 2014 óta Czimer Sándor, városunk több területen is elismert művésze helyettesíti. Az együttes rendszeresen fellépett Miskolc különféle kulturális rendezvényein, több alkalommal kapott felkérését a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválra is. Budapesten, Debrecenben, Egerben, Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen adott koncertjeik mellett több száz ifjúsági koncert eredményes megvalósítása áll mögöttük, ezzel is igazolva hitvallásuk legfontosabb, a gyerekek zenei fejlesztését és nevelését előmozdító alaptételét. A ClaXoTon oda megy, ahol máskülönben a gyermekek nem jutnának minőségi élő zenéhez. Értékteremtő és közösségformáló munkásságuk kiemelkedő.