Városháza
Önkormányzat

Szádvár

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2016. szeptember 01.

„A Szádvári uradalom hajdan 26 településből állt, Martonyitól a mai Szlovákiai Görgőig. Az amúgy is már romos várat 1685-ben magára hagyták, ami aztán végkép az enyészeté lett.

Az uradalom központja Bódvaszilas lett. A várhoz legközelebb lévő települést Derenk volt. Ez a falu adta a kiszolgáló személyzetet. 1710-es években hatalmas pestisjárvány szedte áldozatait szerte Európában. Áldozatainak száma több tízezer volt. Ez nem kímélte Derenket sem, melynek lakói döntő többségében meghaltak a járványban, az élve maradottak elmenekültek.

Az uradalom akkori tulajdonosa döntött a község újra telepítéséről. Így kerültek ide a Lengyelországi Podhaleból és a Szepességből hegyi emberek, gurálok, akik belakták a települést és békésen éltek itt 1943-ig, míg Horthy Miklós kormányzó egységes vadászterület létrehozása érdekében teljes kárpótlással ki nem telepítette őket.

A mai Derenk romtelepülésként szerepel a turista térképeken. Az országos kék pecsételő helye. Búcsúja minden év júliusának utolsó vasárnapján van.

A lengyelek betelepítésének 300. évfordulójának megünneplésére a 2017-es búcsú alkalmából kerül sor. A várat jelenleg a 2006-ban alakult Szádvárért Baráti Kör gondozza és végzi a hivatalos szervekkel együttműködve feltárását, állag megóvását, rendben tartását.

Ez a szórólap öt nyelven – magyarul, lengyelül, angolul, szlovákul és németül – a Szalamandra Turistaházban ingyenesen átvehető.