Városháza
Önkormányzat

Sabina köszöntése

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2016. február 02.

A Miskolci Lengyel Önkormányzat 2016. január 30-án köszöntötte 90. születésnapja alkalmából Feledi Gyulánét (született Goslinska Sabinát).

Sabina asszony Poznanban született hat gyermekes családban. 1940 januárjában a megszálló németek szülei lakását lefoglalták, őket Krakkóba deportálták. Ott egy Pálos kolostor cellájában éltek nyolcan hat évig. Utána kaptak lakást a városban, így hát ott maradtak. A háború után két év alatt tette le a gimnáziumi érettségit, közben hegedülni tanult. Ezt olyan magas szinten művelte, hogy játszott a Krakkói Szimfonikus Zenekarban. A Tátrai vonósnégyes koncertjén ismerkedett meg férjével - Feledi Gyulával - aki akkor a Krakkói Szépművészeti Akadémián tanult. 1953 májusában tértek haza Sajószentpéterre – férje szülei házába – már házasként a három hónapos Ágnes lányukkal. Zsuzsa egy év múlva született. Férje két évig a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanított, majd hazatért Miskolcra, itt kapott állást és lakást.

Sabina egész életében háztartásbeli volt, nevelte a lányokat - Ágnes könyvtáros, Zsuzsa restaurátor lett - és biztosította a nyugodt, alkotó légkört a későbbi Kossuth-, majd Munkácsy díjas grafikus, festő, érdemes- és kiváló művész férje számára. Sajnos Ő már 2010 óta nincs velünk.

Az ünnepelt Ágnes lánya és veje József társaságába fogadta önkormányzatunk 3 fős delegációját. Fekete Dénes magyarul virággal, Bárcziné Sowa Halina és férje lengyelül, ajándékcsomaggal köszöntötte. A kötelező pezsgős koccintást követő sütizés közben elbeszélgettünk az elsuhant 90 évről, a családról, Lengyelországról és a sok közös barátról. Jó egészséget kívánva és a mielőbbi viszontlátás reményében köszöntünk el egymástól. Isten éltessen Sabina!

 

Fekete Dénes