Városháza
Önkormányzat

Miskolc Megyei Jogú Város delegációja Katowicében

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2015. április 02.

Városunk lengyel testvértelepülésére - a Lengyel - Magyar Barátság Napi ünnepségekre  -  2015. március 20-án népes küldöttség utazott három napra Pfliegler Péter alpolgármester úr vezetésével. Tagjai voltak: két önkormányzati képviselő, négy fő a Miskolci Lengyel Önkormányzattól, 45 fő a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjaiból, 34 fő sakkozó, illetve 5 fő az Avasi Gimnáziumból.

A péntek esti program a Katowicei Állami Zeneiskola előadó termében kezdődött, ahol a Miskolci és a helyi diákok - a két államelnök feleségének jelenlétében - mintegy másfél órás nagy sikerű koncertet adtak.

Szombaton a Bazilikában kilenckor szentmisével kezdtünk. Ezt követően késő esetig részt vettünk a szebbnél szebb programokon. Henryk Slawik, id. Antall József emléktábla avatás, központi ünnepség, majd utána ünnepi koncert, koszorúzás a Murcki magyar katonai emlékműnél, este pedig közös folklór koncert. Vasárnap délelőtt a III. Lengyel - Magyar Barátság Napi sakkversenyen figyeltük csapataink szereplését.

A majd százfős Miskolci delegáción kívül jelen voltak még a rendezvényen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat képviselői az elnök úr vezetésével, illetve 50 fővel a megye Lengyel Önkormányzatainak tagjai, lengyel leszármazottak. A Miskolci Csodamalom Bábszínház 8 művésze külön meghívásnak tett eleget és több előadásuk is volt.

 

Viszontlátásra jövőre Budapesten!

 

Fekete Dénes