Városháza
Önkormányzat

Konrad Sutarski előadása Miskolcon

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2016. április 11.

2016. április 8-án a Civil Összefogás Fórum Miskolci Szervezetének meghívására városunkban tartott előadást Konrad Sutarski úr. Előadásának címe „Lengyelország és Magyarország a keresztény Európa védőbástyái a múltban és jelenben” volt.

Sutarski úr a X. századtól – a kereszténység felvételétől – napjainkig vont párhuzamot a két büszke nemzet közös sorsa, történelme és eseményei között. Talán ebből a sok hasonlóságból táplálkozik népeink között kialakult hagyományosan jó barátság, egymás iránti tisztelet. Megállapítja, hogy keresztény hittel, végveszélyben pedig nemzeti összefogással sikerült túlélni, majd felállni olyan csapások után, mint a tatátjárás, vagy a török uralom. Igaz, hogy királyságaink elvéreztek a több évszázados harcban, de az önálló és független állam iránti vágya mindkét népnek beteljesült az I. világháború után. Fejlődésünket alaposan visszavetette a II. világháború, majd az azt követő kommunista rendszer, de országaink 1990-ben a demokratikus fejlődés útjára léptek és jelenleg a gazdasági mutatók is biztatóak. Lengyelországban a 2015. októberi választások után a jobboldal alakíthatott kormányt. Remélhetően ez a tény – hogy mindkét országban polgári kormány van – tovább erősíti népeink közötti közös tevékenységet, együttműködést.

Az előadás tökéletesen beillet – a mindkét ország parlamentje által elfogadott - a Magyar-Lengyel Szolidaritás évének eseményei közé.

 

Fekete Dénes