Városháza
Önkormányzat

Kiállítás és Kulturális műsor az Avason a magyar-lengyel barátságról

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2018. március 23.

Tizenegy éve emlékezünk meg március 23-án a magyar-lengyel barátságról. A két nép szoros kapcsolatát számos történelmi esemény alapozta meg; ezek egyikét dogozza fel a Lengyel menekültek Magyarországon a II. világháború alatt című kiállítás, amely március 20-án nyílt meg az Avasi Gimnáziumban.

A vándorkiállítás a Szegedi Levéltárból indult. Figeczkiné Szabó Mónika, az Avasi Gimnázium történelem-angol szakos tanára elmondása szerint a tárlat pontos címe: Fejezetek a magyar lengyel barátság vészterhes éveiből 1939-45 között. – A II. világháború kitörésekor a náci Németország lerohanta Lengyelországot. Az akkori magyar miniszterelnök, gróf Teleki Pál megnyitotta a határokat a lengyel menekültek előtt. Ez is olyan történelmi pillanat, amikor megmutatkozott, az évszázadokra visszanyúló magyar-lengyel barátság - tette hozzá.

Az Avasi Gimnázium és a Miskolci Lengyel Kisebbségi Önkormányzat régóta együttműködik, pályázatokat nyújtanak be, szakmai utakat szerveznek együtt. Fekete Dénes, a Miskolci Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke kiemelte, az intézmény mindig fogadókész volt a lengyel kapcsolatokra. Együttműködnek például a katowicei rajzszakosokkal, évente látogatják egymást a testvérvárosok tanulói.

Az Avasi Gimnáziumnak vannak lengyel kötődésű tanulói is, egyikük, Jurecska Panna nagyon fontosnak nevezte ezt az identitását. – Nagymamám lengyel származású és a Polska Drenka énekkarban is részt vesz - mondta el.

A kiállítás március 28-ig tekinthető meg az Avasi Gimnáziumban. Az intézményben március 26-án ünnepséget rendeznek a Magyar- Lengyel Barátság Napja alkalmából. Forrás:minap.hu

 

A Lengyel kiállításról a MINAP online hírportálon az alábbi videok láthatóak

Lengyel kiállítás

Tizenegy éve emlékeznek az ezeréves barátságra Miskolcon
 

A lengyel-magyar barátság napját hivatalosan március 23-án ünnepli a két ország. Ez alkalomból kiállítás nyílt, és kulturális programmal is készült a miskolci lengyel önkormányzat.

 

2018. március 26-án kulturális programmal készültek az Avasi Gimnáziumban a lengyel-magyar barátság napjára, ahol Jurecska Panna énekelt. Ő még gyerekként nagymamájától tanult lengyel népdalokat, és büszke lengyel gyökereire. A kiállítás tablóin korhű képek, és dokumentumok sorakoznak lengyelekről, akik a II. világháború idején a németek elől menekültek hazánkba. A tárlat az ünnephez kapcsolódóan nyílt meg. Az eseményen elhangzott, hogy a két ország történelme 1100 éve kapcsolódik össze, az Árpád házi királyoktól kezdve napjainkig.


 

Fekete Dénes, a Miskolci Lengyel Önkormányzat elnöke elmondta, a történelem során kialakult barátságot szeretnék erősíteni az ünnepséggel. – A Miskolci Lengyel Önkormányzat fő célja, hogy minél jobban terjessze ezt a fiatalság körében.

A miskolci lengyel önkormányzatnak jelenleg hetven aktív tagja van. Ők rendszeresen szerveznek megemlékezéseket is. Áprilisban például a katyin-i vérengzés áldozataira emlékeznek majd a Minorita templomban. Arra a huszonkétezernél is több lengyel tisztre, akiket 1940 tavaszán orosz fogolytáborokban gyilkoltak meg.
Forrás: minap.hu
Fotó: Juhász Ákos
 

A MiskolcMa  tudósítása az eseményről, az 5:42 időponttól látható a riport.

MiskolcMa