Városháza
Önkormányzat

Függetlenség Napi programok Miskolcon

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2017. november 20.

A Miskolci Lengyel Önkormányzat (MLÖ) három rendezvénnyel tisztelgett Lengyelország Nemzeti Ünnepe előtt.

November 06-án délelőtt az Avasi Gimnáziumban a Michalczowai Regionális Csoport táncegyüttese lépett fel. Az együttes 2000-ben alakult, van tánc-, ének- és zenekara. Létszámuk 70 fő, ezen belül korosztályok szerint gyerek, ifjúsági és felnőtt csoportjuk van. Alapvetően Dél-Lengyelországi néptáncokat adnak elő. A megjelenteket Schmidtné Törő Ágnes igazgató asszony köszöntötte, majd Fekete Dénes, a MLÖ elnöke méltatta az ünnepet. Andrzej Mliczek úr az együttes vezetője mutatta be a csoportot, majd ismertette a programot. Ezt követően fergeteges 45 perces műsort adtak, amit táncház követett. Ahol csak egy kis hely volt a színházteremben, mindenki a lengyel tánclépéseket gyakorolta. Az alaposan elfáradt csoportot a MLÖ vendégül látta egy igazi, magyaros, középiskolai diákebéddel.

Délután a Művészetek Házában került sor a XVII. Miskolci Lengyel Filmhét megnyitójára. A rendezvényen Papp Ferenc úr, a Polgármesteri Hivatal vezető tanácsosa beszélt az ünnep jelentőségéről és a magyar-lengyel barátságról. Ezt követően a Michalczowaiak 20 perces előadására került sor, majd nyitásként Andrzej Wajda Emlékképek című filmje került bemutatásra. A hét további napjain Az utolsó család, az Ida, Walesa - A remény embere és a Menedék című filmeket játszották.

November 14-én este a Zenepalota Bartók termében volt Anna Miernik lengyel zongoraművész koncertje. A művésznő a Krakkói Zeneakadémián diplomázott 2013-ban. Eddig 5 kontinens 27 országában koncertezett. Repertoárja több mint 25 lengyel zeneszerző műveit tartalmazza. A közönséget Réti Balázs úr, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Intézet zongora tanszékvezetője köszöntötte, majd Bárcziné Sowa Halina idézte fel, hogy mit is jelent a lengyeleknek az újra visszakapott függetlenség. Ezután a művésznő Chopin, Paderewski, Szymanowski és Nowowiejski legismertebb szerzeményeiből adott egy órás, nagy sikerű koncertet.

 

Fekete Dénes