Városháza
Önkormányzat

Bialkai búcsú 2018

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2018. október 28.

Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok ünnepét a római katolikus egyház október 28-án tartja. Így van ez Bialkán is a templomban, azon a településen, melyről és környékéről a lengyel telepesek érkeztek 300 évvel ezelőtt Derenkre. A búcsúra a megyéből mintegy 80 fő érkezett, ebből 20-an a Miskolci Lengyel Önkormányzat szervezésében.

A szent mise vasárnap délelőtt volt. A zsúfolásig megtelt templomban a hívőket a plébános úr köszöntötte. Kovács Alajos Sajószentpéteri plébános úr betegsége miatt a mise lengyel nyelvű volt, csak a Bibliai felolvasások voltak magyarul. A szertartást kőrmenet zárta a templom körül.

A háromnapos zarándokutunk első napján - pénteken – kifelé tartva Késmárkon időztünk hosszabban. Itt a két evangélikus templomot, illetve a várat néztük meg. Mind a három műemlék jó állapotban van, valamennyi helyen volt magyar nyelvű tájékoztató anyag.

Szombat délelőtt a Nowy Targi piacon néztünk szét. Az új helyén könnyű megközelíteni, ingyenes parkolók vannak, tágas és kulturált. Szép számmal voltak vevők - magyarok és szlovákok is - a vásár már a karácsonyi hangulatot idézte. Délután a Bialkai termálfürdőbe látogattunk. Sok volt itt is a vendég, lassan már bővítésre szorul.

Este a „Na Kamiencu” panzióban gyűlt össze a borsodi csapat. Az üdvözlő beszédeket finom vacsora követte, ami után gurál zenekar húzta a talpalávalót késő estig.

Jó hangulatban, kellemes időben telt el a három nap. Köszönjük a baráti fogadtatást, viszont látásra a 2019-es Derenki búcsún.

Fekete Dénes