Városháza
Önkormányzat

A lengyel-magyar barátság kifejezése rajzban

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2013. július 08.

Kasuba György, a Miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola mérnök tanára ez év áprilisában rajzpályázatot hirdetett a város középiskolásai részére. A téma az ezer éves magyar-lengyel barátság volt.

Arra volt kíváncsi, hogy a mai fiatalok hogyan vélekednek erről. Az eredmény meglepő volt. A fiatalok rajzaikban ábrázolták a két nép szinbolumait – ezzel tudatva, hogy ismerik történelmét – a borospincék megjelenítésével utaltak a tokaji borkereskedelemre, a 125-ös Polski Fiattal pedig a külhoni autógyártás egyik csúcsmodeljére.

Röviden szólva, képben voltak, nem maradtak le semmiről!

A tanár úr megnyitója után Bárcziné Sowa Halina, a Miskolci Lengyel Önkormányzat elnöke emelte ki a két nép közös történelmének egy-egy fontos epizódját. Arra kérte a diákokat, hogy folytassák ezt, hiszen csak ez viszi előrébb az együttműködést.

Kocsis István igazgató úr beszédében arra tért ki, hogy pár évtizede ez a kapcsolat élőbb, tartalommal megtöltöttebb volt. Most az a feladat, hogy ezt újra felélesszük!

A díjazottak helyezési sorrendje: Erdődi Kata, Horváth Luca, Kovács Rita. Különdíjasok: Benusch Evelin, Szabó Bencs, Pusztai Gergő. Gratulálunk nekik!

Kata az Avasi kilátót – a város jelképét – illetve előtte egy borospincét rajzolt le. Elmondta, hogy ezzel azt akarta kifejezni, hogy a pincékben tárolt bor jó helyre került innen – Lengyelországba – és az ezzel koccintó emberek pedig jó barátok lettek, hiszen fogyasztása közben beszélgettek, barátkoztak

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Katona Ferenc úr, a terület önkormányzati képviselője.

 

Támogatók voltak:

  • Miskolci Lengyel Önkormányzat,
  • Borsodi Megyei Kereskedelmi és Iparkamara,
  • Avasi Hagyományőrzők Egyesülete,
  • Kós Károly Építőipari Szakközépiskola.

 

Fekete Dénes