Városháza
Önkormányzat

A górál szótár Lengyelországi bemutatója

Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata
2014. július 14.

2014. július 5-én volt ünnepélyes keretek közt, a Nedeci vár lovagtermébe a Derenki Lengyelek Góral-Lengyel-Magyar Szótár szakmai bemutatója. A program megvalósítására a Borsod-Torna-Gömör Leader Egyesület nyert 6.2 millió Ft-ot Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pályázatán.

A bemutatót Julian Kowalczyk úr, a Podhalei és Szepesi Leader csoport vezetője, a szótár egyik szerzője vezette. A népes szerzői csoport bemutatása után - akik között volt a Krakkói Jagelló Egyetem aktív és nyugalmazott professzora, magyar történész, néprajzos, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szétszóródott Derenkiek leszármazottjai - került sor a több éves munka összegzésére. Nehéz, de szép munka volt és szinte az utolsó pillanatban készült el, mert lassan kihalnak a még a derenki lengyel nyelvet beszélő leszármazottak. A mai fiatalok már nem tanulták meg ezt a nyelvjárást.

A kiadvány tartalomjegyzéke:

  • Bevezető
  • Előszó
  • Derenk rövid története
  • Derenkiek, akik informátoraink voltak
  • Szótár
  • Derenkiek által használt hasznos kifejezések
  • Fotók.

A fordítási munkákat Bárcziné Sowa Halina végezte.

A rendezvényen megyénkből népes magyar delegáció vett részt Poros Andrásné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Lengyel Önkormányzat elnöke és Lengyelné Bencze Viktória, a Borsod-Torna-Gömör Leader Egyesület vezetője vezetésével. A Miskolci Lengyel Önkormányzattól 7 fő volt jelen a bemutatón.

A nagy nyilvánosság a szótár másnap, a Łapsze Niżnei kulturális rendezvényen ismerhette meg, foghatta a kezébe.

A könyv magyarországi bemutatójára 2014. július 27-én, a Derenki búcsún kerül sor. Minden érdeklődőt szeretettel vár oda a Derenk Szövetség, a búcsú fő szervezője.

 

Fekete Dénes