Élet a városban
Sport
Sport 2021. január 07.
Zoran Zekics a Diósgyőr új vezetőedzője

A 2018-as világbajnoki ezüstérem által fémjelzett horvát futballkultúra új edzői generációjának tagja, Zoran Zekić lett a DVTK vezetőedzője, melyet január 7-én jelentettek be. A 46 éves szakember eddigi pályafutása során a nemzetközi porondra vezette az eszéki csapatot, ahol többek között a PSV Eindhovent is búcsúztatták. Ezen kívül Moldovában bajnoki címet és két kupagyőzelmet is ünnepelhetett.

- Egy kiváló eredményekkel és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező edzőt igazoltunk a DVTK vezetőedzői posztjára - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Korábban több nehéz feladatot is sikerrel oldott meg, és hiszek benne, hogy közösen sikerrel vesszük az elmúlt évtized legnagyobb kihívását.

- Dolgozni jöttem Diósgyőrbe, ahol egy hatalmas kihívás vár rám, de hiszek magamban, a stábban, a játékosokban és mindenki másban a klubban - mondta Zoran Zekić. - Most nincs sok idő beszélni, mert rengeteg munka vár ránk, meg kell értetni a labdarúgókkal, hogy mit várok tőlük a pályán és a pályán kívül. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz a helyzet, de pozitív személyiségként hiszek abban a munkában, amit a rohamosan közelgő bajnoki rajt előtt elvégzünk. 

Az egykori középcsatár -, aki pályafutása nagy részében hazájában játszott, Izraelben pedig bajnoki címet nyert - tíz éve egy zágrábi kiscsapatnál kezdte edzői pályafutását. 

2013-ban Moldovába költözött, ahol olyan meggyőző munkát végzett a Sheriff második csapatánál, hogy kinevezték az első csapat élére. Már az első évben egymás után jöttek az eredmények, végül a bajnokkal azonos pontszámmal bronzérmet nyertek, és a kupát is felemelték.

Erre felfigyeltek szülővárosában és nevelőklubjában is, hazahívták az NK Osijek élére. A 2016/2017-es idényben a 4. helyen végeztek a bajnokságban, és jogot szereztek a nemzetközi kupában való indulásra, éz Európa Liga selejtezőjében egészen a negyedik körig meneteltek. Az andorrai Santa Colomna ellen hozták a kötelezőt, de a svájci FC Luzern ellen már bravúrra volt szükség, a holland PSV Eindhoven búcsúztatására pedig sokan felkapták a fejüket. Végül az osztrák Austria Wien idegenben lőtt góllal állította meg őket. 

A következő idényben megismételték a bajnokságban elért eredményt, az EL-selejtezőben azonban nem volt szerencséjük, már a második körben búcsúztatta őket a Glasgow Rangers.

Eszéken a mai napig ő a leghosszabb ideig hivatalban lévő edző, 1305 nap alatt 152 hivatalos mérkőzésen irányította a csapatot (69 győzelem, 43 döntetlen, 40 vereség).

Miután távozott az eszéki kispadról, 2019 tavaszán visszatért a Sheriffhez, és az idényből hátralévő mérkőzéseken veretlenül (17 győzelem, 4 döntetlen) nyertek bajnokságot, valamint ismét elhódították a kupát. A következő évben is jól szerepeltek (mind a 15 meccset megnyerték), de októberben lemondott az első helyen álló csapat éléről.

Csütörtökön érkezett Diósgyőrbe, és a délutáni edzést már ő tartja.

Névjegy

Vezetéknév: Zekić
Keresztnév: Zoran
Születési idő: 1974. április 29.
Születési hely: Eszék, Jugoszlávia
Állampolgárság: horvát
Poszt: vezetőedző

Sikerei

Edzőként
Moldáv bajnok (2019, Sheriff Tiraspol)
Moldáv kupagyőztes (2018/2019, Sheriff Tiraspol)
Moldáv kupagyőztes (2014/2015, Sheriff Tiraspol)

Labdarúgóként
Izraeli bajnok (2003/2004, Maccabi Haifa)
A horvát másodosztály bajnoka (2000/2001, Kamen Ingrad)

Edzőként

2020/2021 tavasz vezetőedző, Diósgyőri VTK (NB I.)
2020/2021 vezetőedző, Sheriff Tiraspol (Moldova, 1. osztály)
2019 áprilistól vezetőedző, Sheriff Tiraspol (Moldávia, 1. osztály)
2018/2019 márciusig vezetőedző, NK Osijek (Horvátország, 1. osztály)
2017/2018 vezetőedző, NK Osijek (Horvátország, 1. osztály)
2016/2017 vezetőedző, NK Osijek (Horvátország, 1. osztály)
2015/2016 vezetőedző, NK Osijek (Horvátország, 1. osztály)
2014/2015 vezetőedző, Sheriff Tiraspol (Moldova, 1. osztály)
2013/2014 vezetőedző, Sheriff-2 Tiraspol (Moldova, 2. osztály)
2012/2013 áprilistól másodedző, Radnik Sesvete (Horvátország, 2. osztály)
2012/2013 áprilisig vezetőedző, NK Maksimir (Horvátország, 2. osztály)
2011/2012 vezetőedző, NK Maksimir (Horvátország, 2. osztály)
2010/2011 játékos-edző, NK Maksimir (Horvátország, 3. osztály)

(Forrás: www.dvtk.eu)