Élet a városban
Sport
Sport 2020. június 22.
Vasárnap Miskolc-Komlóstetőn rajtol az idei B-MTB Series

A „BORSOD MTB BAJNOKA SERIES”  elnevezésű XCO hegyikerékpáros versenysorozat idei 1. futamát június 28-án, vasárnap, Miskolc-Komlóstetőn rendezi meg a HOTE SE.

  A Borsod-MTB Bajnoka elnevezésű sorozat Borsod-Abaúj-Zemplén megye amatőr hegyikerékpáros bajnoksága  XCO szakágban. 2014-ben az Ózdi Kerékpáros Egyesület (ÓKE) szervezésében először nyílt lehetőségük a megye hegyikerékpárosainak, hogy összemérjék erejüket és felkészültségüket a hegyikerékpározás olimpia szakágában. A verseny sikerein felbuzdulva 2015-ben a korábbi ötletet tovább gondolta az ÓKE szervező csapata, majd a tél folyamán felvetették egy esetleges sorozat megvalósításának ötletét a Bükkszentkereszten működő Kis-Galya KSE  és a kazincbarcikai Team3K rutinos versenyszervezőinek. A megkeresésre mindkét klub vezetősége pozitívan reagált, így 2015. május 15-én Bükkszentkereszten indult útjára a Borsod MTB Bajnoka amatőr XCO versenysorozat. Bár 2015-ben az előzetes tervek szerint négy futamon dőlt volna el az összetett elsőség, ám időközben a Freeriderz SC visszalépett a rendezéstől. Egy évvel később, hogy a négy fordulós sorozat megvalósuljon, felvettük a kapcsolatot a borsodnádasdi Mátéhegyi Bike Team-el, akik örömmel csatlakoztak a sorozathoz, így 2016-ban  újabb helyszínnel bővült a BMTBB sorozat, ám 2017-ben már nem vállalták a versenyszervezést. Helyettük az újonnan megalakult miskolci  HOTE SE lépett be a sorozatba, akik 2018-ban két helyszínen, az Avasi kilátónál és a görömbölyi pincesoron is rendeztek versenyt, majd 2019-ben az avasi versenyt Komlóstető váltotta. Az összefogás célja a hegyikerékpározás és azon belül az XCO szakág népszerűsítése, illetve versenyzési lehetőség biztosítása minél szélesebb körben. Ezért az összes futam nyílt, így a Borsod Bajnoka futamain bárki elindulhat, aki érez magában egy kis affinitást a versenyszerű hegyikerékpározás iránt és nevezésével elfogadja a versenyszabályzatot. 2020-ban a korábbi évektől eltérőn a verseny már teljesen nyílt és Borsod Mountain Bike Bajnoka Series néven folytatódik tovább, így nem csak egy-egy futamon vehetnek részt a Borsod megyén kívülről érkező versenyzők, hanem az összetett értékelésben is díjazásra kerülnek! A négy futamot követően a Borsod MTB Bajnoka címet az összetett verseny legelőkelőbb helyén álló borsodi bringás kapja.

U7-től a szeniorokig, mindenki nyeregbe!

   A június 28-i, vasárnapi idei első futam versenyközpontját Miskolc-Komlóstetőn, a Szeder u. 10. sz. alatt jelölik ki a Kalotai Norbert főszervező (tel.: +70 291 25558; e-mail: hello@hotesport.hu) vezette házigazdák, akik az U7-től a szeniorokig valamennyi korosztálynak megméretési lehetőséget kínálnak.

 A Decathlon által támogatott verseny kedvezményes előnevezése a http://www.borsodmtbbajnoka.hu/komlosteto oldalon, egyben a regisztráció június 24-én, szerdán, 24.00 óráig tart. Helyszíni nevezésre az erőpróba napján, 8:30-9:45 óra között lesz lehetőség.

Az első rajt 10 órakor lesz, amikor az U7-es korosztályt képviselő leányok és fiúk kezdik meg a számukra kiírt minipálya teljesítését. A folytatásban az U9, U11, U13, a hobbi, az U15, az U17, a szenior férfi, a felnőtt női, a masters férfi rajtokat „lövik el”, míg utoljára, 13.30-kor a felnőtt férfiak lódulnak neki.

Fejvédő használata a verseny folyamán és a pályabejárás során is kötelező!

Az U7 és U9 eredményhirdetését 10.20-kor tartják, valamennyi további kategória díjátadója 15.00 órakor kezdődik. Minden kategória első három helyezettje érem és tárgyjutalomban részesül.

Bővebb információ: http://www.borsodmtbbajnoka.hu/komlosteto-2

A B-MTB Series 2020 további állomásai: