Élet a városban
Sport
Sport 2019. június 20.
Tavaly őszi bokatörése után júliusban már világbajnokságon indul

Felépülőben van a tavaly október 27-én a nemzetközi Eger Grand Prix tájfutó versenyen történt többszörös bokatörése után Kovács Attila Gábor, a miskolci Zöld Sportok Clubja Életműdíjas rádiós tájfutó  Európa-bajnoka, aki júliusban rajthoz áll a rigai világbajnokságon. 

- Tájfutó edzőként több évtizeden át azt is tanítottam, hogy az erdőben olyan földön lévő faágra, ami a lejtő irányába mutat, soha nem szabad rálépni, mert kivédhetetlenül esés a következménye – idézte fel a tavaly őszi történéseket Kovács Attila Gábor. – Nekem mégis egy ilyenen sikerült elcsúsznom,  miután a talpam alá került, mert nem látszott a ráhullott avartól. Az elöl lévő lábam védhetetlenül csúszott, a hátsó, a bal meg alám tört.  Hallottam a reccsenést. És nagyon fájt. Onnan még 2 kilométert kellett megtennem a felsőtárkányi célig. Kiderült, hogy három helyen is eltört a bokám. Egerben még este megműtöttek,  vasat és csavarokat is kaptam. Fekvőgipszben 47 napig szenvedtem. Bár bal bokám még mindig duzzadt és fáj, alatta pedig a külső lábfejem a fájdalmon kívül minden másra továbbra is érzéketlen, de mivel terhelésre sem romlott az állapotom, ezért pár hete elkezdtem az edzéseket. Az idei első két rádiós tájfutó erőpróbán a körülményekhez képest elfogadható teljesítményt nyújtottam. A Bátaapáti térségében rendezett Weisz János emlékverseny F60 kategóriájában meglepetésre megnyertem az URH számot két világbajnok sporttársam előtt, míg RH összetettben 2. lettem. A téli alapozó időszak kényszerű kihagyása ellenére július 5-13. között már a World Masters Orienteering Championships (WMOC) Tájfutó Mesterek Világbajnokságán (WMOC) szeretnék indulni, mely Lettországban, Riga környékén lesz. A WMOC viadalokon 1996. óta megszakítás nélkül minden évben versenyeztem. Ezt rajtam kívül senki nem mondhatja el magáról Magyarországon, ráadásul három alkalommal is (1997. USA, 2000. Új-Zéland, 2001. Litvánia) egymagam  képviseltem hazánkat. Az idei WMOC sorrendben a 24. lesz számomra. 54. szezonom másik kiemelt eseménye a szeptemberi, szlovéniai rádiós tájfutó Európa-bajnokság lesz. Ebben a műfajban 1995. óta eddig összesen 11 világ- és 10 Európa-bajnokságon szerepeltem és összesen 19 érmet hoztam haza. Ezek egy része a miskolci Generali Aréna Sportmúzeumában látható. Az idei kontinens viadal nekem már a 11. lesz. Bízom benne, hogy sikerül megteremtenem az utazások feltételeit, mert sajnos Magyarországon ezeket a sportágakat meglehetősen mostohán kezelik, válogatottjaink  saját költségükön kénytelenek  képviselni nemzeti színeinket, hacsak nem kapnak, nem kapunk szponzori támogatást.