Élet a városban
Sport
Sport 2020. február 11.
Szoros találkozón végül egy labda döntött a Veszprém javára

Látványos, végig izgalmas mérkőzésen szenvedett vereséget a tavalyi ezüstérmes Veszprémtől a vendéglátó MEAFC-Miskolc, a február 7-én megrendezett bajnokin.

A nyitó negyed eleje a vendégek magasembereiről szólt, hiszen Völgyi és Czirbus is domináltak a palánk alatt. A hazaiak rendkívül izgulhattak, hiszen rengeteg (7) eladott labdával segítették a veszprémieket. A pirosak amerikai játékosa McCall is betalált kétszer, így összességében már az is csoda volt, hogy Thornton utolsó triplájával így is vezetett a MEAFC (20-17).

Kezdett egyre jobban belelendülni a sérülésből visszatérő Szabó és a komplett miskolci csapat is. Lendületes támadásokkal kisebb előnyt gyűjtöttek a nagyszünet előtt Takácsék, ám Madár egyetlen aznapi triplája nem engedte hét pontos előnnyel levonulni a borsodiakat (44-40).

Medve és Szabó diktálta a vendégek iramát a folytatásban, ám a hazai Kozákok sem maradtak restek a pontszerzésben. A fej-fej melletti időkérésekkel tarkított negyed végül minimális különbséggel zárult (61-60).

A zárás sem volt izgalommentes. A váltakozó vezetést Füzi kosarai törték meg, ám a hazaiak visszaszerezték az előnyt. A MEAFC nagyon közel állt a végső sikerhez, de két eladott labdát követő két rossz helyezkedés megpecsételte a sorsukat. A több meccs óta tartó saját nyeretlenségi szériáját így a Veszprém törte meg (79-81).


MEAFC-Miskolc - HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 79:81 (20:15, 24:23, 17:26, 18:15)
NB I/B Piros-csoport, 20. forduló, Miskolc, Körcsarnok, 150 néző. Vezette: Sallai István, Gergely Csaba, Lövei László.
 

MEAFC-Miskolc: Takács (11/3), Kozák M.  (11), Kozák B. (16), Thornton (13/6), Homoki (8). Cserék: Lippai (12), Béres (8), Gadus, Sándor. Edző: Drahos Gábor.

Veszprém: Madár (3/3), Füzi (11/3), McCall (11/3), Völgyi (20), Czirbus (13/3). Cserék: Medve (10/6), Szabó (13/3). Edző: Nikola Lazic.

Drahos Gábor (MEAFC-Miskolc): - Van még 6 mérkőzés, ahol visszatalálhatunk a helyes ösvényre. Egylabdás mérkőzésen elképesztő súlya van a 40 perc alatt "csak" egy-egy aprónak tűnő hibának, amivel 2-3 pontot adunk az ellenfélnek, de észre sem vesszük mekkora lélektani előnyökkel jár együtt ez a dolog. Gratulálok az ellenfélnek, mert ők nyertek és minden győztes csapatnak jár a gratuláció. Most lesz egy hét szünet és utána kezdődik a nagyon komoly finis, ahol teljes mellszélességgel ott fogunk harcolni mi is a legjobb pozíciókért.

Nikola Lazic (Veszprém): - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, nagyon nehéz játszani 7 vereséget követően. Sok hibát vétettünk, főleg az első félidőben, a második játékrészben a Miskolc csak 35 pontot dobott és ez volt a kulcs. Nem hagytunk nekik annyi pontot, mint az első félidőben és támadásban okosabban játszottunk és szerintem megérdemelten nyertünk. Sok sikert kívánok a Miskolcnak!