Koncepció 2022. szeptember 09. • Lejárt
Szavazás a miskolci Részvételi költségvetésről: „Ön mire költene 15 millió forintot?”

A tavaly meghirdetett Részvételi Program és az idén megszavazott Részvételi költségvetés keretében a városlakók javaslatait, illetve azokkal kapcsolatos érveit, meglátásait, majd pedig szavazatait várja a következő hetekben Miskolc MJV Önkormányzata. A helyhatóság és a vele e programban együttműködő civil résztvevők a folyamat lebonyolítására, az online eszmecsere és a voksolás céljára egy internetes oldalt hoztak létre: a tervezzukmiskolcot.hu-t.

A nyár folyamán a felhívásra érkezett javaslatok közül a Részvételi Tanács választotta ki azt a 39 szavazásra bocsátható ötletet, amikről szeptember 8-tól elindulhat a vita. A miskolciaknak lehetőségük nyílik pró és kontra érvelni az egyes javaslatok mellett vagy ellen, kifejtve az adott témával kapcsolatos általánosabb várospolitikai megfontolásokat vagy akár helyhez kötött konkrétumokat. Az ötletek három kategóriára oszlanak, és a kategóriák szerint lehet majd 5-5 millió (összesen 15 millió) forintot szétosztani a legjobbak között, közös akarattal. A legtöbb támogatót begyűjtő terveket fogja a város megvalósítani a következő időszakban (várhatóan 2023 folyamán).

Mindennek az elsődleges fóruma az online tervezzukmiskolcot.hu (a „Részvételi költségvetés” aloldal, az „Ötletek”, illetve a „Szavazás” menüpontok), de aki inkább „offline”, azaz személyesen szeretne hozzászólni, tájékozódni, netán szavazni, az is megteheti: a Részvételi Pontok bármelyikén, amelyek a város több részén nyíltak idén (listájuk, elérhetőségük szintén a weboldalon található).

A Városháza és a Dialóg Egyesület szakemberei által közösen kidolgozott módszertan arra szolgál, hogy a miskolciak minden korábbinál közvetlenebb, aktívabb módon vehessenek részt a település fontos ügyeinek meghatározásában, ötletek-javaslatok kidolgozásában, sőt, egy erre elkülönített forrás (idén a 15 millió) felosztásában. A tervezzukmiskolcot.hu internetes oldal képezi azt a bárki számára bármikor elérhető felületet, amelyen a Részvételi Program céljai és eszközei tanulmányozhatók, a saját javaslatok benyújthatóak, mások ötleteiről vitába lehet szállni, avagy felsorakozni mögéjük. Szintén itt olvashatóak a Részvételi Program más elemei, a Közösségi Tervezés („Szinva Zöld Folyosó”), a Városi Esték („Mi legyen veled, diósgyőri fürdő?”) és több hasonló részvételi kezdeményezés aktuális hírei, felhívásai.

Hivatkozások