Játékos-pályafutásának felét nálunk töltötte, nyolc szezont játszott végig három magyar klubban, s közben három különböző ország válogatottjában járt világversenyeken. Most búcsúzik Magyarországtól a Miskolc centere, a 33 éves Szasa Misics, aki a Strasbourg játékosa lesz.
- Elevenítsük fel: hogy is kerültél Magyarországra?
- Először is szeretném elmondani, hogy nagy megtiszteltetés volt számomra nyolc évet játszani Magyarországon. Ez az ország mindig is vízilabda-nagyhatalom volt. Nagyon büszke vagyok arra, hogy itt játszhattam, főleg úgy, hogy csak tizenhét évesen kezdtem el a sportágat. Varga Tamással LEN-kupát nyertünk a Cattaróval a 2009-2010-es szezonban, ő figyelt fel rám. Tetszett neki a játékom, így segített elhelyezkedni a Fradiban, amely nem volt olyan bombaerős, mint ma, de már akkor is szimpatikus és jó csapat volt.
- Kérlek, néhány mondattal jellemezd a különböző magyar csapatoknál eltöltött időszakot. Ferencváros?
- Úgy gondolom, hogy az az év volt a legmeghatározóbb a pályafutásom során, mivel nagyon sokat fejlődtem. Ennek az volt az oka, hogy Varga Zsolt is csapattársam volt, aki nagyon sokat segített nekem a beilleszkedésben és a centerjátékom alakításában. Az ő mentalitása nagyon közel áll hozzám, mindig nyerni akar és megy végig, soha nem adja fel. Szerintem most pont emiatt a hozzáállása miatt olyan sikeres edző. A másik nagyon fontos személy volt nekem a Fradiban Ambrus Tamás, akit nagyon szerettem és akinek a mosolya mindig hiányozni fog. Örülök, hogy a Ferencváros ma aktuális BL-címvédőként uralkodik Európában. Megtiszteltetés számomra, hogy valamikor ebben a klubban és ebben a csapatban játszhattam.
- Debrecen?
- Debrecenben három évet játszottam. Ez alatt az idő alatt sok minden történt, de én csak a jó dolgokra emlékezem. Bane Mitroviccsal együtt érkeztünk a klubhoz, akivel később annyira jó barátok lettünk, hogy én voltam a tanúja az esküvőjén. Az első évünkben ötödikek lettünk, ami nagy meglepetésnek számított, mivel a Szolnok sokkal esélyesebb volt erre a helyezésre. Gyöngyösi Andrással dolgozhattam együtt, akit nagyon jó edzőnek tartok. Szerintem sikerült továbbfejlődnöm, hiszen ezekben az években debütáltam a montenegrói válogatottban. Debrecen után két évet Oroszországban, Kirishiben játszottam. Ott is szerettem lenni, szép eredményeket értünk el, de nagyon hiányzott Magyarország, vízilabdázni itt a legszebb. Nálatok ez a legnépszerűbb sport, követi mindenki, jól meg van szervezve. Sok más országban a póló csak munkahely, nálatok viszont szenvedély.
- Miskolc?
- Nagyon szerettem a klubot és a várost is. Mondhatnám, hogy a második otthonom. Négy gyönyörű évet töltöttem el ott, élveztem minden napját. Nagyon jó csapatunk volt, nemcsak szakmai, de emberi szempontból is, kiváló volt a hangulat. Szerintem szép dolgokat értünk el és külön büszke vagyok arra, hogy az én csapatkapitányságom alatt sikerült ilyen teljesítményt nyújtani. Ez a klub mindig is a szívemben lesz. Szeretnék köszönetet mondani az edzőimnek akikkel Miskolcon dolgozhattam, dr. Sike Józsinak, Vidumanszky Lacinak, Uliganjec Szergejnek és Kis Istvánnak, de a legnagyobb hálával Bachner Andrásnak tartozom, aki mindig korrekt volt velem, az első naptól, az utolsóig. Bármikor, bármivel fordulhattam hozzá, mert ő mindig segített nekem és a családomnak, amit soha nem fogok elfelejteni. Továbbá meg szeretném köszönni a miskolci szurkolók támogatását is, sok szeretet kaptam tőlük, amit igyekeztem a játékommal viszonozni. Sok sikert kívánok a miskolci csapatnak a jövőben, mindig is szurkolni fogok nekik!
- Melyik volt a legemlékezetesebb magyarországi meccsed?
- Sok meccs emlékezetes maradt számomra, de, ha egyet kell mondanom, akkor a tavalyi harmadik helyosztó mérkőzés lenne az, ahol a nemzetközi indulásért játszottunk, Miskolcon. A lelátó tele volt és még DVTK-fociszurkolók is kilátogattak a helyszínre. Egy élmény volt akkor a vízben lenni!
- Mi az, ami a legjobban tetszik neked ebben az országban?
- A legjobban az tetszik, hogy az emberek nagyon szeretik a sportot, pláne a vízilabdát. Szerintem itt olyan ez a játék, mint Angliában a foci. Semelyik más ország nem tud úgy világversenyt rendezni, mint Magyarország. Mindig akkor örültem a legjobban, ha egy adott kupa döntőjének, a vb-nek vagy az Eb-nek Budapest adott otthont.
- Mi az, amit tanácsként adnál nekünk, amiben jó lenne, ha megváltoznánk?
- Egyetlen egy dolog van, ami nem igazán tetszik, az, hogy egyre kevesebb szenvedélyt látok a fiatal játékosokban. Néha úgy érzem, náluk nem számít, hogy éppen nyernek vagy kikapnak, míg ott van ellenpéldának Kiss Gergely, aki negyvenkét évesen is őszintén örül a csapattársai góljainak is, közben pedig többször is megnyert már mindent. Ez az a hozzáállás, ami meg kell, hogy legyen az összes fiatal játékosban. De sajnos ezt ma nem látom. Senki nem akar pluszmunkát végezni, amint az edző lefújta az edzést, sietnek valahova. Szerintem ez nem jó út. Elköteleződés és áldozathozatal nélkül nem lehet sokra vinni semmiben sem. Szerintem az utánpótlásedzők feladatai közé tartozik az is, hogy alázatosságot ébresszenek a fiatalokban a sportág felé.
- Hogyan tovább, hol folytatod?
- Franciaországban. Elköteleztem magam a Strasbourg csapatához három évre. Úgy érzem sikerült jó döntést hoznom. Sok új kihívás lesz, aminek külön örülök. Erős a bajnokság, ráadásul 2024-ben Párizsban rendezik az olimpiát, kíváncsian várom ezt az időszakot.
- Mivel búcsúzol Magyarországtól?
- Búcsúzóul annyit mondanék, hogy köszök mindent és hajrá, Magyarország!
(Forrás: www.vlv.hu)