Élet a városban
Sport
Sport 2020. november 22.
Sopronban nem volt esélye az Aluinvent DVTK-nak

A Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 10. fordulójában, november 21-én, szombaton Sopronban lépett pályára az Aluinvent DVTK. A piros-fehérek nagyon rosszul kezdték a találkozót, és ebből a gödörből már nem sikerült igazán visszakapaszkodni a későbbiekben sem. A hazaiak félelmetes légióssoruknak köszönhetően magabiztosan tartották otthon a győzelemért (82-62) járó bajnoki pontokat.

A Sopron kezdte jobban a találkozót, January vezérletével gyorsan magabiztos előnyt kovácsoltak maguknak a házigazdák. A DVTK játékosai megilletődötten léptek pályára, dobásaik rendre kimaradtak, nem csoda, hogy Földi Attila három perc elteltével máris időkéréshez folyamodott (9-0). Vitola kisvártatva megszerezte a piros-fehérek első pontjait, csakhogy közben Gaby Williams is beindult. Pusztai kettő és Kiss Angi egy egységével tízen belülre jött vissza a vendég együttes (14-5). Sajnos ezt követően a Sopron újra csinált egy 7-0-ás rohamot, mire Medgyessy is feliratkozott a pontszerzők közé (21-7). A soproniak timeout-ja után Vitola talált magára két duplája is sült, a másik oldalon Walker másolta a produkcióját, míg a negyed lezárásaként Kányási Veronika talált be közelről (25-13).

Jobb felfogásban kezdte a második negyedet a piros mezes csapat, Aho majd Vitola is jól céloztak, a hazaiaknál ekkor Krajisnik húzta a csapata szekerét. Aho Nina újabb kosarára Brooks válaszolt, tehát azt lehet mondani, hogy kiegyenlített játék folyt a pályán, amikor Megan Walker hintett egy hármast és a DVTK ismét időt volt kénytelen kérni (34-19). A folytatás sem hozott túl nagy változást a játék képében, a zöld-sárgák fokozatosan növelték az előnyüket, és a nagyszünet előtt egy perccel már húszpontos különbség alakult ki a két együttes között, Kiss és January gólváltása ezt már nem befolyásolta (49-29).

A fordulás után majdnem egy perc telt el, amikor Aho Nina zúdított be egy hárompontost. Williams öt ponttal reagált erre, majd Vitola hármasára Brooks egy könnyű közelivel (56-35). Talán a válogatottbeli debütálás volt rá jó hatással, de Aho újabb triplát dobott, és miután Vitola sem akart lemaradni mögötte, időt is kért Gáspár Dávid (56-41). A folytatásban kissé megtorpantak a csapatok, jó néhány eladott labdát jegyezhettünk fel, illetve Brooks egy-egy büntetőjét - két és fél perc különbséggel. Az újabb akciókosarat a borsodiak szerezték, mégpedig Vukov hármasának köszönhetően (58-44). A negyedből két perc volt hátra, és tovább kapaszkodott az Aluinvent DVTK! Kiss közelije után Megyó is elvállalt egy sikeres triplát, ezzel hosszú idő után tízen belülre jött fel a Diósgyőr. A hazaiaktól Czukor bizonyította, ő is képes pontos távoli dobásra, a negyed végére Fegyverneky tett pontot egy tempóval (63-49).

A záró felvonás pontgyártását Walker kezdte egy triplával, erre Kiss válaszolt egy centergóllal. Ezután közel két percig nem esett újabb találat, a jeget Brooks törte meg egy középtávolival, amire Vitola megdobta a harmadik hármasát (68-54). A negyed felénél sem változott érdemben a helyzet, a Sopron magabiztosan őrizte kényelmes előnyét, elsősorban Krajisnik villanásainak köszönhetően (73-56). Négy perc volt még hátra az összecsapásból, kisebb csodára lett volna szükség az eredmény megfordításához, inkább már csak a soproni győzelem mértéke volt kérdéses. Tóth Franka duplája után Williams triplájával lett ismét húsz pont a differencia, és noha még majdnem egy perc volt hátra, az eredmény már nem változott, magabiztosan hozta a mérkőzést a Sopron Basket.

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 10. forduló

Sopron Basket - Aluinvent DVTK 82-62 (25-13, 24-16, 14-20, 19-13)

Sopron, Novomatic Aréna, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Cziffra Csaba, Farkas Gábor, Goda László.
Sopron: January 12/6, Pfeiffer, Walker 15/9, Williams 20/6, Brooks 16. Csere: Krajisnik 12, Fegyverneky 2, Czukor 5/3. Vezetőedző: Gáspár Dávid.
DVTK: Medgyessy 9/3, Pusztai 6, Kiss A. 9, Vitola 17/9, Mokango 2. Csere: Aho 12/6, Kányási 2, Tóth F. 2, Vukov 3/3, Frindt. Vezetőedző: Földi Attila. 

Földi Attila: - Megilletődötten kezdtük a mérkőzést, aminek nem értem az okát, hiszen egy ilyen erősségű csapat ellen lehetne felszabadultan játszani. Igazából csak nyerni lehet ilyenkor, veszíteni nem. Szóval ez volt a mi nagy problémánk, onnantól a Sopron önbizalomra lelt, és már nagyon nehéz volt visszakapaszkodni. Annak nagyon örülök, hogy nem adtuk fel a küzdelmet, és végig próbáltunk gyakorolni, játszani, fejlődni. A lepattanók szedésében kell talán a leginkább javulnunk, de abban is láttam biztató jeleket. 

Az Aluinvent DVTK legközelebb hazai környezetben lép pályára. A ZTE elleni mérkőzés november 25-én, szerdán, 18:30-kor kezdődik a Generali Arénában.

(Forrás: www.dvtk.eu)