Közérdekű 2021. május 26.
Sokrétű kínálat, mozgás, kacagás, alkotás – nyári napközik a Miskolci Kulturális Központ szervezésében

A hosszú bezártság után végre ismét közösségben tölthetik az időt a gyerekek. A nyári szünet teljes ideje alatt várják a pihenni, kikapcsolódni vágyókat a Miskolci Kulturális Központ intézményeiben. A kínálat sokszínű, mindenki megtalálja a kedvére valót, akár a képzőművészet, az állatok, a tánc, a mozgás vagy a történelem szerelmese. A szakmai foglalkozások mellett pihentető és szórakoztató élmények is szerepelnek a programokban. A szülők meg is nézhetik mit tanultak a gyermekek az öt nap alatt, a legtöbb napközi ugyanis bemutatóval zárul.

Ady Endre Művelődési Házban

A Zenebona napközi nemcsak azoknak szól, akik zenei előképzettséggel rendelkeznek, hiszen a foglalkozásokon játékos zenei, ismeretterjesztő, ritmusérzéket fejlesztő feladatokkal találkoznak a résztvevők, ahol a legfontosabb a jókedv és a közös zenélés, éneklés élménye. A lélek és művészet napközi a test és lélek összhangjára épül, ahol a képzőművészet, az alkotás mellett a belső harmónia, a nyújtás, a helyes légzés és testtartás elsajátításával gazdagodhatnak a részvevők. A Szín-Játék napköziben a dramatikus játékok, különböző készség- és képességfejlesztő foglalkozások során fejleszthetik a gyermekek előadói képességüket, valamint kézügyességüket.

Gárdonyi Géza Művelődési Házban

A Csupa mosoly napközi várja a kicsiket. Az öt nap alatt sokat játszanak, mesélnek, kézműveskednek majd, felfedezhetik a minket körülvevő természetet és még egy interaktív közlekedésbiztonsági foglalkozásba is bekapcsolódhatnak.

Görömbölyi Művelődési Házban

Angol élmény napköziben játszva bővülhet a gyerekek szókincse. A Lovas-REkreatív napköziben a lovaglás élménye mellett a környezetvédelem és a kézműveskedés is fókuszba kerül. A Lovas-ügyességi sport napköziben a felelős állattartásról szerezhetnek ismereteket és természetesen a lovaglás is része délelőttöknek. Délutánonként pedig tornatanár vezetésével ügyességi sporttevékenységekben vehetnek részt. Idén először középiskolások számára is indulnak előkészítők.  Angol-, német-, matek- és történelem emelt szintű érettségire felkészítő foglalkozások zajlanak majd délelőtt, délutáni programként pedig választhatnak a pályaorientációs, önismereti- és kommunikációfejlesztő tréning vagy a képességfejlesztő logikai gyakorlatok és társasjátékok között.

Ifjúsági Házban

Hétpróba napközi hívogatja az örökmozgó gyerekeket, akik szeretnének betekintést nyerni többfajta mozgásformába. A Táncos kedvű napköziben pedig a standard és latin táncok alapjaival, különféle koreográfiákkal ismerkedhetnek meg könnyed formában a jelentkezők.

Lovagi Tornák Terén

Udvarhölgyek, apródok, királyok és királynék életébe nyerhetnek betekintést a napközisek az Apród- és udvarhölgyképzőben. A FotóZOO napközibe olyan gyerekek jelentkezését várják, akik szeretik a természetet és a fényképezést – itt elmélyíthetik tudásukat. Az Íjász napköziben pedig megismerkedhetnek az egyik legősibb sport alapjaival, szellemiségével és különböző méretű célpontokra lőhetnek.

Vasgyári Művelődési Ház

Kutyás napközibe várja az érdeklődőket, ahol a gyerekek az alap-engedelmességi feladatok gyakorlása mellett különböző trükköket gyakorolhatnak kedvencükkel. A Mesterségem címere napköziben a munka világába tekinthetnek be a jelentkezők. A foglalkozások során nyolc-tíz különböző szakma megismerésére lesz lehetőség. Többek között a divat, az öltözködés, a belsőépítészet, a virágkötés rejtelmeibe lesz módjuk betekinteni, valamint a katonák, nyomozók, tűzoltók, vagy a villamos hálózatszerelők munkáját ismerhetik meg közelebbről.

Bővebb információ a www.miskolcikulturaliskozpont.hu oldalon található.

 

 

Képmelléklet