Élet a városban
Sport
Sport 2020. december 19.
Rangadót nyert Miskolcon a Szekszárd

A Női Kosárlabda NB I. A-csoport 16. fordulójában, december 19-én, szombaton a Szekszárd együttesét fogadta az Aluinvent DVTK. A találkozó remek színvonalat hozott, és bár Földi Attila csapata végig nagyszerűen küzdött, végül a vendégek érvényesítették nagyobb tudásukat és magabiztosan győztek 93-79-re.

Rangadóhoz méltóan nagy elánnal vetették bele magukat a csapatok a küzdelembe a mérkőzés elején. Goree centergóljára Hayes válaszolt egy 2+1-essel, majd Medgyessy is betalált, de a Szekszárd büntetőkkel megfordította a találkozó állását (5-6). A következő percekben is fej-fej mellett haladtak a felek, Miklós hármasára Aho Nina válaszolt ugyanilyen dobással, a negyed közepére azonban néhány ponttal ellépett a tolnai csapat (10-15). A védekezés nem igazán működött, Földi Attila időkéréssel jelezte az elégedetlenségét. Sajnos Miklósra újfent nem léptek ki a hazaiak, aki így zavartalanul dobta be a második tripláját, majd két jó Megyó-büntető után Gereben középtávolija sült (12-20). A negyed végére magára talált a Diósgyőr és Mokango 2+1-es akciójával két pontra jött fel, amikor Studer bezúdította az első hármasát. A negyed eredményét Pusztai egy, illetve Studer két büntije alakította ki (20-26).

A második etap elején villámrajtot vett a DVTK, Pusztai négy pontja után a vendégek edzője nem volt rest egy perc elteltével időt kérni. A vendégek 4 pontja jelezte, hogy Djokics szavai hatottak, azonban Pusztai tarthatatlannak bizonyult ekkor, és a csont nélküli hármasa bizonyára talpra ugrasztotta volna drukkereket (27-30). Remek volt a találkozó, a szekszárdi csapatban Goree, a hazaiaknál Megyó volt a vezér, a játékrész felénél a különbség nem változott (33-36). A folytatás azonban nem úgy alakult, ahogy azt a hazaiak szerették volna, a kék mezesek állva hagyták őket és tisztes előnyt kovácsoltak maguknak (36-47). Jó kettő perc volt hátra a szünetig, és nagyon fontos lett volna, hogy látótávolságon belül maradjanak Kányásiék. Ez a részcél tulajdonképpen össze is jött, mert kosarat már nem kaptak, viszont három egységet faragva a hátrányból, tízen belülre jöttek a piros-fehérek (39-47).

A térfélcsere után kissé visszavettek a csapatok, a Szekszárdban Bálint villogott, és dobott egymaga öt pontot, míg a DVTK csapatmunkával tartotta a lépést ellenfelével (45-54). A következő periódusban is remekül szívta magát a hazai gárda, és Pusztai két hármasával és Hayes duplájával igyekezett nem leszakadni (53-62). Nagyszerű volt az összecsapás, mindkét együttes remekül harcolt, és eközben a játékosok igazán szép dolgokat mutattak be ebből a csodálatos sportágból, Friskovec hárompontosa azonban már időkérésre késztette Földi Attilát (55-69). Sajnos a szekszárdi előrenyomulást ezzel az eszközzel sem lehetett megfékezni, a vendégek magabiztos előnyre tettek szert a negyed végére (57-74).

Az utolsó felvonás sem indult biztatóan, Krnjicsnek köszönhetően hamarosan húsz lett közte, Mokango középtávolija és büntetői nagyon kellettek (61-77). Zele tempójára Pusztai reagált egy kettessel, és a folytatásban is becsülettel harcoltak a diósgyőri lányok, de Krnjics ekkor nagyon élt (68-83). Aho Nina remek hármasa, majd közvetlenül ezután Kányási szemfüles labdaszerzése, és az ebből értékesített két Megyó-büntető éltette a reményeket, a Szekszárd ekkor újra a gázpedálra taposott (73-87). Ahogy Földi Attila ígérte a mérkőzés előtti nyilatkozatában, együttese küzdőszellemét ezúttal nem érhette kifogás, a szélesebb rotációval dolgozó és jelentősebb játékerőt képviselő vendégcsapat előtt azonban kénytelen volt ezúttal fejet hajtani (79-93).

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 16. forduló

Aluinvent DVTK - Atomerőmű KSC Szekszárd 79-93 (20-26, 19-21, 18-27, 22-19)

Miskolc, Generali Aréna, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Praksch Péter, Nagy Viktor, Varga-Záray Katalin.
DVTK: Medgyessy 16, Aho 6/6, Kányási 2, Kiss A. 2, Hayes 18. Csere: Mokango 11, Pusztai, 20/9, Tóth F. 2, Vukov 2. Vezetőedző: Földi Attila.
Szekszárd: Theodoreán, Miklós 6/6, Friskovec 19/12, Skoric 16/6, Goree 24. Csere: Szabó, Studer 5/3, Bálint 5/3, Krnjics 11, Gereben 3, Zele 4. Edző: Djokics Zseljko.
Kipontozódott: Theodoreán a 36., Hayes a 38. percben.

Edzői értékelés

Földi Attila: - Gratulálok a Szekszárdnak a győzelemhez! Megnéztük az eddigi mérkőzéseiket, és azt gondolom, most játszottak a legjobban. Extrán dobtak kintről, és a kulcspillanatokban is mindig betaláltak. Annak ellenére nem éreztem rossznak a csapatomat, hogy itthon 93 pontot kaptunk, mert az ellenfél a szezon legjobbját nyújtotta ma. A saját csapatomnak is gratulálok, mert bár tudom, hogy sovány vigasz, de az első pillanattól az utolsóig küzdöttünk és mindent kiadtunk magunkból. Így ki lehet kapni, ahogyan mi kikaptunk. Remélem, nemsokára a szerencse is ránk mosolyog, és akkor a befektetett munka az eredményekben is megmutatkozik. 

Djokics Zseljko: - Nagyon fontos volt, hogy kiharcoljuk a győzelmet. Támadásban kreatívak voltunk, viszont védőmunkánkat kritika illeti, hiszen sok pontot kaptunk. Sajnos nehéz ilyenkor dolgozni, hiszen mindenféle probléma áll elő napról napra, de megyünk tovább, és ez a siker újabb lendületet adhat nekünk.

(Forrás: www.dvtk.eu)