Élet a városban
Sport
Sport 2019. május 22.
PannErgy-MVLC: 5. hely és irány az Euro-kupa!

Az E.ON Férfibajnokság május 21-i helyosztóján dr.Sike József együttese Csoma Kristóf remeklésével 6-2-re győzte le a BVSC-t és szerezte meg az Euro-kupa indulást jelentő 5. helyet. 

Parázs előzmény és parázs felvezetés után feszült egymásnak az 5., nemzetközi kupaindulást jelentő helyért küzdő Miskolc, BVSC duó. Szoros mérkőzés volt kilátásban, ám végül nem így lett. Nem így lett, mert hazai oldalon nem csak a védekezés volt elsőrangú, hanem a kapuban Csoma Kristóf igazán extrát nyújtott – 9/11-gyel, 82%-os védési hatékonysággal zárt! 



Ezt meglovagolva haladt célja felé dr. Sike József együttese: az első negyedet 3-0-ra, a másodikat 1-0-ra nyerte meg. S ugyan a Szűcs Levente csapata (amely a 14. percben elveszítette egy végleges kiállítás miatt centerét, Kovács Pétert) térfélcsere után 2-0-ra nyerte meg a harmadik etapot, és nagyot küzdve visszajött a meccsbe, ám a záró felvonásban a felettébb aktív Nagy Ádám, majd Ognjen Sztojanopvics akcióból szerzett találata ezen a kevés gólos összecsapáson mindent eldöntött. 



Úgy nyert a Miskolc 6-2-re, hogy három negyedben sem kapott gólt. A BVSC védekezését, és Györke Zsolt kapusteljesítményét (11/17, 65%) sem érhette kritika, de a zuglóiaknak ezúttal ez kevés volt. A Miskolc végzett az 5. helyen, és indulhat a következő szezonban az Euro-kupában.



E.ON Férfibajnokság, rájátszás 
Az 5. helyért, 3. mérkőzés 
PannErgy-Miskolci VLC–BVSC-Zugló 6-2 (3-0, 1-0, 0-2, 2-0) 
Gólszerzők: 
Nagy Á. 2, Bedő 2, Sztojanovics 2, ill. Csapó, Czigány 



Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-1, a Miskolc javára.

(Forrás: www.waterpolo.hu, fotók: Kamarás Péter)