Városháza
Polgármesteri hivatal
Állás 2024. október 21.
Pályázati kiírás Főosztályvezető munkakör betöltésére.

ÁLLÁSPÁLYÁZAT

 

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA

pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében

 

Főosztályvezető

munkakör betöltésére.

Tevékenységi kör (ellátandó feladatok):  A Pályázati Főosztály feladatainak szakmai irányítása és ellenőrzése. A városfejlesztést érintő ügyekben koordináló és ellenőrző feladat ellátása. Folyamatosan figyelemmel kíséri az Európai Uniós, illetve az azt kiegészítő támogatásokhoz kapcsolódó eljárásrendeket, szabályzatokat. Nyomon követi és ellenőrzi a programok végrehajtását, a projektek megvalósítását és a források felhasználását. Végrehajtja a Fenntartható Városfejlesztési Stratégiát és a Területi Végrehajtási Programot. Részt vesz a városi fejlesztéseket érintő területi, nemzeti és nemzetközi fejlesztési és támogatási programok előkészítésében, véleményezésében, megvalósításának értékelésében. Rendszeresen kapcsolatot tart a projektmenedzsment szervezettel, a közreműködő szervezettel, az Irányító Hatósággal és egyéb területfejlesztési szakmai szervezetekkel. Gondoskodik az irányítása alatt lévő szervezeti egység feladatkörébe tartozó ügyekben az előterjesztések, beszámolók, tájékoztatók, a Közgyűlés és szervei, valamint a tisztségviselők számára történő összeállításáról.

FEOR besorolás:  1123 Helyi önkormányzat kinevezett vezetője

Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád):  Egyéb

Betöltendő állás jogviszonya:  Közszolgálati jogviszony (Kttv.)

Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája:
  Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő

Munkavégzés helye:  Miskolc

A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.):  A tisztségre megfelelő pályázó kiválasztása, az adatkezelés jogalapja: EU 2016/679. számú rendelet 6. cikk 1) bekezdés a) pontja alapján az érintett magánszemély hozzájárulása. Az adatkezelés időtartama: sikeres pályázó kiválasztását követő 30. nap. Ezt követően a sikertelen pályázati anyagok visszaküldésre kerülnek. A pályáztató fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot visszavonja, módosított új pályázati felhívást tegyen közzé, vagy az eljárást lefolytatva azt eredménytelennek nyilvánítsa.

Feltételek, előnyök

Pályázati feltételek

Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:

  • Büntetlen előélet
  • Cselekvőképesség
  • Magyar állampolgárság
  • Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása

Elvárt végzettség/képesítés:

Mesterképzés MSc fokozatra épülő szakirányú szakképzettség, Közgazdaságtan, egyetemi végzettség

Elvárt szakmai tapasztalat időtartama (év):  5

Egyéb pályázati feltétel meghatározása:

  • A pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy vele szemben a Kttv. 85-87. §-a szerinti összeférhetetlenség nem áll fenn. (Pályázathoz kérjük csatolni)
  • A pályázó nyilatkozata vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatásához. (Pályázathoz kérjük csatolni)
  • Érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány a Kttv. 39. § alapján (speciális, köztisztviselők részére) vagy arra vonatkozó igazolás, hogy a pályázó a pályázata benyújtásáig az erkölcsi bizonyítványt kérelmezte.
  • Hasonló területen szerzett szakmai tapasztalat.

Pályázat elbírálása során előnyt jelent

A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?:  Igen

A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?:  Igen

Egyéb pályázati előnyök:

  • Közigazgatásban szerzett szakmai tapasztalat.
  • Közigazgatási alapvizsga és/vagy szakvizsga.
  • Államilag elismert középfokú angol szakmai nyelvvizsga.

A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:

  • végzettséget/képzettséget igazoló okirat(ok) másolata,
  • nyelvtudást igazoló dokumentum(ok) másolata,
  • motivációs levél,
  • fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23) Korm. rendelet 1. sz. melléklete alapján,
  • adatkezelési nyilatkozat,
  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány.

A pályázat benyújtásának határideje:  2024.11.08.

Elektronikus úton pdf formátumban, tárgyban a 202.390/2024 pályázati azonosító megjelölésével az allaspalyazat@miskolc.hu e-mail címen keresztül.

Postai úton vagy személyesen a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Humánerőforrás Osztály, 3525 Miskolc, Városház tér 8. címen. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 202.390/2024, valamint a munkakör megnevezését: Főosztályvezető.

A pályázat, a KÖZSZOLGÁLLÁS Portálon (https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/) keresztül is benyújtható.

A pályázat elbírálásának határideje:  2024.11.13.

Csatolmányok