Élet a városban
Sport
Sport 2019. február 25.
Nyert a veretlen listavezető, érvényesült a papírforma

Derekasan küzdött a MEAFC-Miskolc  a férfi kosárlabda NB I/B, Piros-csoportjának február 22-én lejátszott idegenbeli mérkőzésén. A veretlen, listavezető Veszprém otthonában csak Tóth sérülése után „nyílt ki” az olló.

Kiválóan kezdték a mérkőzést a vendég miskolciak a veretlen listavezető pályáján. A friss Hepp-kupa győztes védekezése ellen remek csapatmunkával sakk-matt helyzeteket alakítottak ki, majd a támadások végén pontos Lippai ziccerekkel, majd Szanyi és Takács triplájával magukhoz is ragadták a vezetést. A negyed második felében elég volt egy-két pontatlanság, amit a veszprémiek azonnal két triplával büntettek. A pontgazdag nyitány vége így a hazaiaké lett (28-24).

A második negyed elején is működött támadásban a megálmodott taktika és ha kicsit pontosabban céloznak a miskolci fiatalok a büntetővonalról, akár szorosabb is lehetett volna a mérkőzés ezen szakasza. A negyed második felében megrázta magát a favorit és Völgyi, valamint a bosnyák Pavlovic eredményes palánk alatti játékával kétszamjegyűre duzzasztották a különbséget (53-40). 

A második játékrész elején a vendégek becsülettel tovább küzdve látótávolságon belül maradtak, azonban egy remek labdaszerzést követően Tóth iramodott volna meg a labdával, de egyensúlyát elveszítve a földre esett, majd fájdalmas arccal a jobb térdéhez kapott. Az addig is foghíjas vendég rotáció így tovább szűkült 4 felnőtt játékosra, így Szabó és Madár látványos játékával a hazaiak azonnal magasabb sebességi fokozatba kapcsolva, ebben a részben 38 pontot szórva állva hagyták ellenfelüket (91-61).

A mérkőzés kimenetele már eldőlt, így a két mester lehetőséget biztosított az összes benevezett játékosának, akik igyekeztek is élni a lehetőséggel. Mind a két oldalon voltak szép megoldások, azonban a hazai cserék picivel jobban céloztak, így a Veszprém az utolsó játékrészt is megnyerve, megérdemelt, magabiztos győzelmet aratott (111-76).

Az első félidő játéka bizakodásra adhat okot vendégoldalon, míg a bajnoki címre vágyó hazaiak bebizonyították, hogy kiváló csapatot alkotnak, és nem véletlenül vezetik veretlenül a Piros-csoportot.

A MEAFC-Miskolc szerdán, hazai pályán folytatja a bajnoki pontvadászatot az Oroszlány ellen.

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - MEAFC-Miskolc 111-76 (28-24, 25-16, 38-21, 20-15)

NB I/B Piros csoport 20. forduló, Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 200 néző

Vezette: Tóth Kálmán, Hervay Tibor, Kruk Melinda.

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém: Szabó (17/3), Madár (16/12), Kovács (15/3), Völgyi (13), Pavlovic (21). Csere: Körtélyesi (7/3), Lógár (6), Kerkai (5/3), Szücs (5/3), Helmeczi (2), Schmitz (2), Simon (2). Edző: Mérész Csaba.

MEAFC-Miskolc: Takács (13/9), Tóth (4/3), Szanyi (8/6), Béres (4), Lippai (29). Csere: Orliczki B. (8), Gonda (6/6), Orliczki Mátyás (3/3), Orliczki Már.ton(2), Kopasz, Szőke, Hartman. Edző: Drahos Gábor.

Mérész Csaba: - Gratulálok a srácoknak a zsinórban megszerzett huszadik bajnoki győzelmükhöz. Boldogok vagyunk, miközben tudjuk, hogy a jövő héten csak jobb játékkal nyerhetünk a törökbálintiak és az oroszlányiak otthonában.

Drahos Gábor -Jó volt látni, hogy a fiatal, még tanulófázisban lévő gárdám az első félidőben követve az előre megbeszélt stratégiát, a bombaerős Veszrém katlanjában gyönyörű és eredményes sakk-matt helyzeteket tudott kialakítani. Az éllovast csak közös védekezéssel és hideg fejjel szoríthattuk volna meg, ma viszont ez a két tényező hiányzott belőlünk. Ettől függetlenül Tóth sérüléséig teljesen rendben volt a mérkőzés, erre tervezzük építeni a folytatásunkat.

(Forrás: www.meafc.hu)