Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata - az eddigi hagyományokat követve - ebben az évben is elismerte a kiváló egyéni sportolók, csapatok és edzőik munkáját. December 3-án, a Művészetek Házában megtartott Sport Gála díjátadó ünnepségen 241 sportolót és 55 edzőt jutalmaztak meg.
Az ünnepség nyitányaként Mészáros Zoltán és Kacsenyák Gábor a Mozart musicalből énekelt el egy részletet.
Ezt követően dr. Kiss János, Miskolc sportért is felelős alpolgármestere mondott köszöntőt: - Akik ma itt ülnek, Miskolc hírnevét öregbíttették a sikereikkel, nemcsak az országban, hanem a világban is. Önök és mi egy csapatban játszunk, ezt a csapatot pedig úgy hívják: Miskolc városa. Miskolc olyan város, amely támogatja, lelkesíti és ösztönzi a sportolóit. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a kiemelkedő sportteljesítmények eléréséhez szükséges feltételek rendelkezésre álljanak. A Gyarmati Dezső sportiskola a legkülönbözőbb sportágakban vesz fel tehetséges diákokat. Felújítottuk a Diósgyőri Tanuszodát. Az egyetemi sporttelepen megépítettük a Miskolci Atlétikai Centrumot. Megnyílt a második jégpálya a Jégcsarnok mellett. Az ifjúsági sporttelepen futópályát alakítottunk ki. Megújult a Miskolc Városi Szabadidőközpont. Versenymedence épült a Miskolctapolcai Strandon. Új stadion és akadémia épült Diósgyőrben. Megújult az MVSC sporttelep. Az úszók és a vízilabdázók a közeljövőben birtokba vehetik a Selyemréti Strand újjáépített úszómedencéjét. A városi sportinfrastruktúra-fejlesztések összértéke mintegy 17 milliárd forintra rúg. A minőségi munkához tehát minőségi sportlétesítmények állnak rendelkezésre. Miskolc így felállhat arra a képzeletbeli dobogóra is, ahol az olyan elismeréseket adják át, mint az országos és nemzetközi versenyek megrendezésének a joga. Miskolc számos ilyen ragyogó „érem” birtokosa, a gyűjtemény azonban még korántsem teljes: nevezetes európai versenynek lesz helyszíne városunk. 2024-ben Miskolcon rendezhetjük meg az Európai Egyetemi Játékokat, ami óriási lehetőség a magyar egyetemi sport és városunk számára. Létszámát tekintve minden idők legnagyobb, közel 6 ezer fő részvételére számító, Magyarországon megrendezett nemzetközi multisport eseményt rendezhetünk, Debrecennel közösen.
–„Miskolc csapata” Önökkel, sikeres sportolókkal együtt felelős azért, hogy azokat is a sportos életre ösztönözzük, akik a sportot nem tekintik szenvedélyüknek vagy hivatásuknak – folytatta dr. Kiss János. - „A sport tanítja meg az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre, és mindenekelőtt a fair play, a nemes küzdelem szabályaira” – idézte a városvezető Szentgyörgyi Albert Nobel-díjas magyar orvost, biokémikust, akiről kevesen tudják, hogy lovagolt, teniszezett, úszott, vitorlázórepülő vizsgát tett és az országban az elsők között sajátította el az autó- és motorvezetést.
- A sport olyan erényekkel ruházza fel az embert, amely egész életére útmutatást ad. Egészséges versenyszellemre nevel, erősíti az akaratot, a küzdőszellemet, a kitartást, az eltökéltséget, ami arra sarkall, hogy a jók között a legjobbak legyünk – emelti ki dr. Kiss János. - Ezekre az erényekre pedig mindenkinek, „Miskolc csapatának” is szüksége van. Kiemelt cél, hogy sikeres legyen a sportélet a városban, akár a versenysportot, az utánpótlás nevelést, az amatőr versenyzést, a szabadidős és a diáksportot nézzük. Mindez együtt és összességében szolgálja azt, hogy sportvárossá váljunk! Köszönöm az eddigi türelmes, kitartó munkát, és további eredményekben gazdag mindennapokat kívánok a sportolóknak és edzőiknek!
A köszöntő után az ifjúsági, junior és felnőtt kategóriában az országos bajnokokat, illetve világ- és Európa-bajnokságon első hat helyezést elért sportolókat díjazták. Elismerést érdemeltek ki a sportági szakszövetség diákolimpia győztesei, valamint az I. osztályú felnőtt bajnokságban dobogós, a nemzetközi porondon is bizonyított csapatok is. Ebben az évben összesen 241 sportoló érdemelte ki a „Miskolc Kiváló Sportolója”, vagy „Miskolc Kiváló Csapata” díjat, a „Miskolc Kiváló Edzője” kitüntetést ezúttal 55 szakember kaphatta meg.
Elsőként a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. szakosztályainak bajnokai és edzői vehették át a jutalmat Illyés Miklóstól, az intézmény ügyvezetőjétől.
A Vietorisz Erika vezette ARABESQUE Mozgásművészeti Táncstúdió speciális haladó csapatát erősítő Rigó Szofi, Dobos Dalma, Horváth Gréta és Kapi Kincső Viktória akrobatikus produkciója után a további miskolci sportegyesületek nemzetközi és hazai eredményt elért sportolóit jutalmazták meg. Az ajándékokat és okleveleket Rakaczki Zoltán, Miskolc Megyei Jogú Város sportért felelős polgármesteri biztosa adta át.
Az újabb kulturális műsorszámot a Tombácz Anikó vezette Miskolcz- Revital TáncSport Egyesület tagjai közül Fejes Dalma és Nagy Antal angolkeringője, valamint Rákosi Zsófia és Flekács László Jive latin tánca jelentette.
A csapatok és edzőik, valamint a nemzetközi porondon, Európa- és világbajnokságon, Európa- és világkupán kiválóan szereplő sportolók, együttesek és edzőik kiemelt díjainak átadásánál dr. Kiss János, Miskolc alpolgármestere működött közre.
Az este zárásaként Mészáros Zoltán és Kacsenyák Gábor Elisabeth musicalből énekelt el egy duettet, majd dr. Kiss János egy kötetlen beszélgetéssel egybekötött fogadásra hívta meg a jelenlevőket.
A 2018-as díjazottak listája
Miskolci Sportiskola - Atlétika szakosztály
Bacsa Fanni – Ifjúsági Országos Bajnokság I. hely
– Ifjúsági Országos Bajnokság csapat I. hely
Farkas Balázs András – Ifjúsági-Junior összevont Országos Hegyifutó Bajnokság csapat I. hely
Harsányi Júlia – Ifjúsági Országos Bajnokság I. hely
Iván Levente – Junior Országos Bajnokság I. hely
– Ifjúsági-Junior összevont Országos Hegyifutó Bajnokság csapat I. hely
Iván Zsombor – Ifjúsági Országos Bajnokság I. hely
Papp Dorina – Ifjúsági Országos Bajnokság I. hely
Pintér Erik – Ifjúsági Országos Bajnokság I. hely
Schein Péter – Ifjúsági-Junior összevont Országos Hegyifutó Bajnokság csapat I. hely
Tigyi József – Ifjúsági Országos Bajnokság I. hely
Török Gergely – Ifjúsági Országos Bajnokság I. hely
Edzők: Tigyi József, László István, Zámbori Zoltán
Miskolci Sportiskola – DBC – birkózó szakosztály
Balázs Éda – Diákolimpia I. hely
Bíró Balázs – Diákolimpia, szabadfogás I. hely
Botos Dominik – Diákolimpia, szabadfogás, I. hely
– Diákolimpia, kötöttfogás, I. hely
Kocsis Ferenc – szabadfogású Ifjúsági Országos Bajnokság I. hely
Koleszár Evelin – Diákolimpia I. hely
Szinay Csaba – Diákolimpia, szabadfogás, I. hely
Zurai Rajmund – Diákolimpia, szabadfogás, I. hely
Edzők: Bacsó Alex, Juhász Sándor, Lakatos Győző, Repka Attila
Miskolci Sportiskola - Judo szakosztály
Balázs Bálint – Diákolimpia I. hely
Bazsányi Dorka – Diákolimpia I. hely
Faragó Petra – Ifjúsági Európa-bajnokság csapat V. hely
– Ifjúsági Országos Bajnokság I. hely
Göndör Kristóf – Diákolimpia I. hely
Kriza Anna – Ifjúsági Európai-bajnokság csapat V. hely
– Ifjúsági Országos Bajnokság I. hely
– Ifjúsági Országos Bajnokság „B” kategória I. hely
Sáfrány Péter – Ifjúsági Országos Bajnokság I. hely
– Ifjúsági Országos Bajnokság „B” kategória I. hely
Turánszki Zalán – Ifjúsági Országos Bajnokság I. hely
Edzők: Bartha Ákos, Gecsei László, Kálmán Tibor, Kikuchi Junna, Nagy Sándor
a Miskolci Sportiskola kosárlabda szakosztályának sportolói, akik a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium csapatával a Diákolimpia I. helyét érdemelték ki.
A csapat tagjai:
Földi Boglárka
Hegedüs Aténé Kata
Szemerszki Mária
Vukicevic Mila
Edző: Vukicevic Milen
Miskolci Sportiskola – M1 Fitness - Ökölvívó szakosztály
Horváth Milán – Junior Országos Bajnokság I. hely
Mester Soma – Ifjúsági Országos Bajnokság I. hely
Edzők: Siroki Norbert, Váradi Gábor
Miskolci Sportiskola – Miskolci Kisbocsok - Sakk szakosztály
Priebelszky Bence – Ifjúsági Országos Bajnokság I. hely
Vanczák Tamás – Junior Országos Bajnokság I. hely
Edző: Vanczák Attila
Diósgyőri Birkózó Club
Lakatos Győző – szabadfogású veterán Világbajnokság II. hely
Sipeki Károly – szabadfogású veterán Világbajnokság III. hely
Edző: Repka Attila
Diósgyőri Tájékozódási Futó Club
Tájékozódási futás
Demeter Ambrus – Országos Diákolimpia I. hely
Kottman Dezső – Országos Bajnokság I. hely
Musinsky Tomas – Országos Csapatbajnokság I. hely
Németh Luca – Ifjúsági Sky Running Világbajnokság III. hely
Tölgyesi Tamás – Országos Csapatbajnokság I. hely
Tugyi Levente – Országos Csapatbajnokság I. hely
Szűcs Botond – Országos Csapatbajnokság I. hely
Edzők: Less Áron, Tóbisné Várady Szilvia, Zsigmond Száva
Tájékozódási kerékpár
Tamás Bence – Országos Bajnokság I. hely
Tamás Tibor – Országos Váltó Bajnokság I. hely
Tóbis Anita – Országos Bajnokság I. hely
Tóbisné Várady Szilvia – Szenior Világbajnokság VI. hely
Viraszkó Zoltán – Szenior Világbajnokság V. hely
– Országos Váltó Bajnokság I. hely
– Országos Bajnokság I. hely
Edző: Tamás Tibor
Haza- Húzó Hagyomány Egészség Természetvédő Íjász Egyesület
Bakó Szabina – Felnőtt Világbajnokság I. hely
– Felnőtt Országos Bajnokság I. hely
Berecz Béla – Szenior Országos Bajnokság I. hely
Keresztessy László – Szenior Országos Bajnokság I. hely
Kocsis Dorka Panna – Junior Országos Bajnokság I. hely
Lázár Gábor – Felnőtt Világbajnokság I. hely
– Felnőtt Országos Bajnokság I. hely
Vartnal Botond – Junior Világbajnokság I. hely
– Junior Országos Bajnokság I. hely
Edzők: Keresztessy László, Tóth Géza
Justitia Fuji- Yama Sportegyesület
Bérczes Botond – Ifjúsági Karate Országos Bajnokság Shito I. hely
– Ifjúsági Karate Országos Bajnokság WKF I. hely
– Karate Diákolimpia WKF 1. hely
Szilágyi Gergő – Felnőtt Karate Országos Bajnokság Shito I. hely
Tóth Vanda – Junior Karate Országos Bajnokság Shito I. hely
Edzők: Kis Virág, Schuster Judit
Kis- Galya Közhasznú Sportegyesület
Csorba Milán – Diákolimpia Mountain Bike I. hely
Feledy Bence – Diákolimpia Mountain Bike I. hely
Galuska Márk – Diákolimpia Mountain Bike I. hely
Geller Gergő – Diákolimpia Mountain Bike I. hely
Kertész Botond – Diákolimpia Mountain Bike I. hely
Leányvári Sára – Diákolimpia Mountain Bike I. hely
Lónyai Balázs – Diákolimpia Mountain Bike I. hely
Lónyai Levente – Diákolimpia Mountain Bike I. hely
– Diákolimpia Országúti Kerékpár I. hely
Takács- Valent Márk – Diákolimpia Mountain Bike I. hely
Takács- Valent Máté – Diákolimpia Mountain Bike I. hely
Tóth Emese – Diákolimpia Mountain Bike I. hely
Tóth Réka – Diákolimpia Mountain Bike I. hely
Edzők: Kirilla László, Sikter Zsuzsanna
Látássérültek B.-A.-Z. Megyei Denevér Sport Egyesület
Orosz Béláné – Felnőtt Teke Országos Bajnokság B1 kategória I. hely
Sisenszki Péter – Felnőtt Teke Európa-bajnokság B2 kategória VI. hely
Edző: Nagy László
Miskolci Honvéd Sport Egyesület
Büki Ádám – Felnőtt szakági sífutó Európa-bajnokság, 10 km-es versenyszám VI. hely
Büki Dávid – Felnőtt nyári sportlövő világbajnokság, target sprint versenyszám V. hely
– Felnőtt sportlövő Országos Bajnokság, target sprint versenyszám I. hely
Nyilas Gréta – Ifjúsági nyári biatlon sprint Országos Bajnokság I. hely
Edző: Büki Gábor
Miskolci Judo Club
Tóth Lotti – Diákolimpia B kategória I. hely
Edző: Szabó László
Miskolci Ju Jitsu Egyesület
Körmöndi Marcell – Ifjúsági Világbajnokság III. hely
Sejkocki Dávid – Junior Világbajnokság III. hely
Szabó Alex – Ifjúsági Világbajnokság III. hely
Edző: Mellik Béla
MVSC Miskolci Vasutas Sport Club- Judo szakosztály
Feczkó Csanád – Junior Országos Bajnokság I. hely
Edzők: Bartha Ákos, Kikuchi Junna
Miskolci Vasutas Sportlövő Egyesület
Bényei Bálint – Felnőtt Országos Bajnokság I. hely
Huszti Róbert – Felnőtt Országos Bajnokság I. hely
Matusek Réka – Ifjúsági Országos Bajnokság I. hely
Zsarnay Zsolt – Szenior Országos Bajnokság I. hely
Edzők: Bényei Ferenc, Huszti Róbert
Miskolci Vízművek Sport Club
Baranyi Judit – Rövidpályás Szenior Úszó Országos Bajnokság I. hely
– Szenior Úszó Országos Bajnokság I. hely
Baranyi Mária – Szenior Úszó Országos Bajnokság I. hely
Baranyi Valéria – Rövidpályás Szenior Úszó Országos Bajnokság I. hely
– Szenior Úszó Országos Bajnokság I. hely
Hatvani János – Rövidpályás Szenior Úszó Országos Bajnokság I. hely
– Szenior Úszó Országos Bajnokság I. hely
Jurák Árpád – Szenior Úszó Országos Bajnokság I. hely
Pásztor Róbert – Szenior Úszó Országos Bajnokság I. hely
Edző: Kőszegi Károly
Diósgyőri Vívó Egyesület
Egerszegi Alexandra – Diákolimpia I. hely
Gergely István – Kerekesszékes Felnőtt Vívó Európa-bajnokság csapat VI. hely
Edzők: Patócs Béla, Kosztopulosz Beatrix, Feczer Viktor
Mozgáskorlátozottak Akarat Sportegyesület
Kontravácz Csaba – Felnőtt Úszó Országos Bajnokság I.
Kukk Marcell – Úszó Diákolimpia I. hely
Porcs Attila – Felnőtt Úszó Országos Bajnokság I.
Réz Róbert – Felnőtt Úszó Országos Bajnokság I.
Edző: Lénárt György
Swimming Pentathlon Club
Haraszin Linda – Ifjúsági Világbajnokság egyéni + váltó + csapat I. hely – Laser Run versenyszámban
Edző: Fázold Henrik
Téglagyári Baptista Sportegyesület
Berki Richárd – Birkózó Diákolimpia I. hely
Nagy Tibor Ronaldo – Birkózó Diákolimpia I. hely
Edző: Horváth Gyula
Vita Gym Muaythai Klub
Bordás Alex – Junior Thai-Box Világbajnokság III. hely
Spéth Norbert – Thai-Box Európa-bajnokság I. hely
Szakolczai Martin – Thai-Box Európa-kupa I. hely
Edzők: Fábián Kristóf, Jászkai Krisztián
Zöld Sportok Clubja
Kovács Attila Gábor – Szenior rádiós tájékozódási futás Országos Bajnokság I. hely
Miskolci Steelleaders Sport Egyesület
a Felnőtt Európa-bajnoki III. helyezett csapat tagjai:
Baffi Réka
Bálint Flóra
Bíró Fruzsina
Dudás Vanda
Kiss Lea
Monostori Anna
Ninausz Bianka
Szanyi Fruzsina
Szász Réka
Tamás Kinga
a Felnőtt Országos Bajnokságon I. helyezés elért csapat tagjai:
Baffi Réka
Dudás Vanda
Kiss Lea
Tamás Kinga
az Ifjúsági Országos Bajnokságon I. helyezést elért csapat tagjai:
Béres Hanga Viktória
Dobrosi Réka
Fodor Alma
Szövördi Bodza
Torma Dorka
Varga Sebők Emma
a Junior Országos Bajnokság egyéni kategóriában I. helyezett:
Láng Dorka
Edzők: Gál Orsolya, Tanyi Enikő, Sütő Inez
Miskolci Mazsorett Együttes
a Felnőtt Európa-bajnokságon II. helyezést és a Szenior Országos Bajnokságon I. helyezést elért csapat tagjai:
Aldan Anna
Árvai Gréta
Bacsó Fanni
Bacsó Mariann
Balina Tamara
Bertók Boglárka
Borbély Bianka
Haluska Martina
Hollósi Dóra
Kollár Nóra
Lukács Eszter
Mágori Bernadett
Nagy Tímea
Nagy Vivien
Palásthy Zsófia
Sarok Flóra
Spisák Dorina
Szabadka Szabina
Szigeti Dorka
Vajóczki Eszter
Edzők: Dudás Ágnes, Rózsa Ildikó, Mogyorós Zsuzsa
DVTK – sakk szakosztály
A DVTK sakk szakosztályának csapata a 2017/2018-as szezonban II. helyezést ért el az Országos Bajnokságon.
dr. Mátyás Imre, a DVTK sakk szakosztályának vezetője vette át a Miskolc Kiváló Csapata elismerést.
Az Országos Bajnokságon II. helyezett csapat tagjai:
Almási István
Almási Zoltán
Antal Gergely
Bartel Mateusz
Bérczes Dávid
dr. Füsthy Zsolt
Handó Vilmos
Korpa Bence
Kozák Ádám
Kravtsiv Martyn
Kun Gábor
Kuzubov Jurij
dr. Medvegy Nóra
Nayhebaver Martin
Pelletier Yannick
Rakhmanov Aleksandr
Sethurman S.P.
Szabó Gergely
Torma Róbert
Vidit Santhos Gujrathi
Szakosztályvezető: dr. Mátyás Imre
Miskolci Amerikai Futball és Szabadidő Sportegyesület – Miskolc Steelers
A Miskolc Steelers csapata a 2017/2018-as szezonban II. helyen végzett az Országos Bajnokságban. Páll Sándor egyesületi elnök és Nádi Gyula egyesületi alelnök vették át a Miskolc Kiváló Csapata elismerést.
az Országos Bajnokságon II. helyezett csapat tagjai:
Aggod Péter
Andre Whyte
Anton Ushenko
Baranyai Péter
Bencze Balázs
Bodnár Benedek
Csuhai Soma
Deante Battle
Dobrosi Zsolt
Eaton Demetrius Lamar
Faller Bálint
Fenyvesi Csaba
Hanász Róbert
Imricskó Péter
Jónás Máté
Kádas László
Károly Máté
Katona Ádám
Krajnyák Patrik
Laktionov Andrii
Lesiv Pavlo
Márkus Gergő
Mauritio Uribe
Miskolci Gábor
Nagy Donát
Nagy Soma
Nahornyak Yuriy
Orosz Gábor
Rakhimov Yevhen
Sándor Dezső
Sarkadi Flórián
Schwak Renátó
Sonnenschein Kristóf
Stadler Dániel
Szabó Dávid
Szabó Krisztián
Szabó Martin
Szabó Roland
Szegedi Kristóf
Szeszák Dániel
Szilvasán Marcell
Varga Zoltán
Vasyl Jordan
Victor Jonatan
Vitaliy Melnyik
Edző: Eaton Demetrius Lamar
DVTK - Jegesmedvék
Felnőtt férfi jégkorong csapatunk a 2017/2018-as szezonban kivívta a Magyar Kupa győzelmet és az Erste Ligában második helyen végzett.
Egri István, a DVTK-Jegesmedvék elnök vette át a Miskolc Kiváló Csapata, valamint a jelenlévő játékosok a Miskolc Kiváló Sportolója elismeréseket.
A 2017/2018-as szezonban Magyar Kupa győztes és az Erste Ligában második helyen végzett csapat tagjai:
Adorján Attila
Albert Tibor
Anssi Rantanen
Bernáth Milán
Berta Ákos
Colin Joe
Gőz Balázs
Hajós Roland
Kiss Bence
Kiss-Ruck Jedrick
Kulmala Rasmus
Köllő Roland
Láda Balázs
Leppänen Jarkko
Magosi Bálint
Miskolczi Márk
Nikandrosz Galanisz
Pavuk Attila
Ritó László
Sakaris Peter
Tóth Adrián
Tóth Gergő
Vas János
Vojtkó Mátyás
Edző: Mikael Tisell
A felnőtt válogatott tagjaként az 1/A Divízió Világbajnokságán elért IV. helyhez külön gratuláltak Magosi Bálintnak és Vas Jánosnak!
Miskolci Vasutas Sport Club - Judo szakosztály
Tóth Apor – Junior Európa-bajnokság III. hely
Edzők: Bartha Ákos, Kikuchi Junna
Miskolci Sportiskola – Diósgyőri Kajak-kenu Sport Club
Orosz Adrienn – Junior Európa-bajnokság II. hely
Viola Viktor – Egyetemi Világbajnokság I. hely
– Egyetemi Világbajnokság III. hely
Edzők: Orosz Sándor, Slisz Béla
Miskolci Sportiskola - Kajak-Kenu szakosztály
Posta Réka – Ifjúsági Európa-bajnokság II. hely
– Ifjúsági Európa-bajnokság IV. hely
Edző: Guba Attila
Aluinvent DVTK Miskolc
Kiss Angelika – Junior Európa-bajnokság III. hely a magyar kosárlabda válogatott tagjaként
– Junior Világbajnokság IV. hely a magyar kosárlabda válogatott tagjaként
Edző: Stefan Svitek
Miskolci Judo Club
Gercsák Szabina – Korosztályos Európa-bajnokság III. hely
– Felnőtt Országos Bajnokság I. hely
Edző: Flórusz János
Swimming Pentathlon Club
Guzi Blanka – Felnőtt Laser Run Világbajnokság váltó I. hely
– Felnőtt Öttusa Világbajnokság váltó V. hely
– Junior Laser Run Világbajnokság egyéni I. hely
– Junior Öttusa Világbajnokság csapat III. hely
– Junior Öttusa Európa-bajnokság csapat I. hely
– Junior Öttusa Európa-bajnokság egyéni II. hely
– Junior Öttusa Országos Bajnokság I. hely
Edző: Fázold Henrik
Miskolci Sportiskola – Úszó szakosztály
Sztankovics Anna – Országos Felnőtt Úszó Bajnokság 50 méteres mellúszás, 1. hely és 100 méteres mellúszás 1. hely
– Országos Rövidpályás Úszó Bajnokságon az országos csúcsot megdöntve 50 méteres mellúszásban 1. hely, és 100 méteres mellúszás 1. hely
– Rövidpályás Úszó Világkupa, 50 méteres mellúszás, 9. hely
Edző: Szollár Gergő
Diósgyőri Vívó Egyesület
Nagy Kinga – Junior Világbajnokság egyéni III. hely
Edzők: Patócs Béla és Andrásffy Tibor
Pannergy-MVLC Miskolci Vízilabda Club
Nagy Ádám – Felnőtt Világ Kupa I. hely a magyar válogatott tagjaként
– Felnőtt Európa-kupa VI. hely a magyar válogatott tagjaként
Vadovics Viktor Miklós – Felnőtt Európa-kupa VI. hely a magyar válogatott tagjaként
Edzők: Kis István, Dr. Sike József
a Felnőtt férfi vízilabdacsapat a 2017/2018-as szezonban megszerezte az Európa-kupa 4. helyét, mellyel sporttörténelmet írt a miskolci vízilabdasport életében. Bachner András, a Pannergy-MVLC Miskolci Vízilabda Club elnöke, a csapat szakmai vezetője vette át a Miskolc Kíváló Csapata elismerést.
Az Európa-kupa 4. helyezett csapat tagjai:
Csoma Kristóf
Kuzmenko Aleksei
Nagy Ádám
Hornyák Olivér
Berta József
Alexander Brant Bowen
Vadovics Viktor Miklós
Sánta Dániel János
Lukács Dénes Dorián
Sasa Misic
Milos Milicic
Halek Márton
Kósik Soma
Dőry Farkas
Jakab Dániel
Vezetőedző: Dr. Sike József
Másodedző: Petlánszki Péter.
Fotók: Végh Csaba