Városinformáció 2022. október 05.
Megszabadítják a tapolcai tavat a felesleges iszaptól

Évtizedek óta nem történt Miskolctapolcán olyan átfogó és olyan nagyságrendű fejlesztés, mint amit idén indított útjára Miskolc MJV Önkormányzata. A TOP-6.3.2-16-MI1-2017-00002 számú „Zöld város kialakítása Miskolc-Tapolca akcióterületen” című projekt részeként megújul a Csónakázó-tó a hozzá kapcsolódó sétányokkal, megszépül a tapolcai Őspark jelentős része, felújítják a terület víz-, szennyvíz- és csapadékvíz-csatornáit, illetve az elektromos hálózatot, valamint új pavilonokat, utcabútorokat is telepítenek majd.

A beruházás részeként megújul a miskolctapolcai Csónakázó-tó, a hozzá kapcsolódó sétányokkal. Az évek során felgyülemlett iszapot úszókotrók segítségével eltávolítják. A Csónakázó-tó partfalát támfalépítéssel erősítik meg, valamint a tó köré új utcabútorokat és kandelábereket telepítenek. A tó mentén WPC burkolatú napozóteraszok és a konzolos stégek kerülnek kialakításra. A Kilátó tér nemcsak a meglévő szökőkút, és tó felé nyújt majd kilátást, hanem a rekreációt is szolgálja padokkal, valamint két ivókúttal.

Felújítják a településrész frekventált utcájának számító Barabits sétányt, új beton térkőburkolatot kap és a teljes közműhálózat megújul. Új kandeláberek és utcabútorok kerülnek kihelyezésre. A sétány keleti oldalán a kor követelményeinek, valamint a helyi építészeti előírásoknak megfelelően modern pavilonokat alakítanak ki, a terület adottságait és környezeti sajátosságait is figyelembe véve. A kerítést magasra, középmagasra növő cserjékkel takarják el, cél egy Piactér kialakítása.

Teljesen felújítják, beton térkővel lesz burkolva a Tó sétány, amely a Barlangfürdő előtti új Piacteret és a Csónakázó-tóhoz kapcsolódó Kilátó teret egyenes vonalban, akadálymentesen köti össze. A parkrészen épül egy akadálymentes nyilvános illemhely ún. komfortpont. A meglévő sétányok mellett a zöldfelületbe beugró új pihenőpadokat helyeznek ki.

A Tanösvényre a tervek szerint egyedi tervezésű tanösvény táblákat helyeznek el, ezeken bemutatva az értékes, idős fákat, a parktörténetét és az állatvilágot valamint az új ültetésű cserje‐ és évelőfajokat.

A „Zöld város kialakítása Miskolc-Tapolca akcióterületen” című projekt 100 százalékos mértékben az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A támogatás összege 1.093.226.027,- Ft.

 

Csatolmányok