Élet a városban
Sport
Sport 2020. november 22.
Meg van az első NBI-es MEAFC-győzelem

 A Sümegi RE csapatát  november 20-án, pénteken fogadta a MEAFC-Miskolc NB I-es férfi röplabda csapata. A két gárda ebben az idényben már két mérkőzésen összemérte a tudását a Magyar Kupa selejtezőjében. Ezeket a találkozókat a miskolciak nyerték meg, így Bagó László tanítványai most is bizakodva várták a meccset. 

Rögtön az első játékrészben magához ragadták az irányítást a házigazdák és hatékony támadásaiknak köszönhetően végig a vendégcsapat előtt jártak. Így ezt a szettet 25: 21 arányban sikerült megnyerni.

A második felvonás szoros csatát, hozott a két gárda között. Helyenként szép labdamenetekkel, de sokat hibázva játszottak a csapatok, de  ebből a játékrészből is győztesen került ki a MEAFC-Miskolc. Az eredmény ismét 25:21 lett.

A harmadik szettben a miskolciak már az elején tetemes előnyre tettek szert. Emiatt játékuk a szett közepére elkényelmesedett, több hiba is becsúszott a "gépezetbe". Így a vendégeknek a szett végére sikerült beérnie vendéglátójukat, hogy egy végletekig kiélezett végjáték vegye kezdetett. A rutinosabb hazai játékosoknak szerencsére nem remegett meg a kezük és sikerült 26:24-re megnyerni a játékrészt és vele a mérkőzést is.

Így története során első alkalommal győzött a férfi első osztályban a MEAFC röplabda csapata.

 

NB I Liga

MEAFC-Miskolc – Sümegi RE 3:0

MEAFC-Miskolc: Pallós, Kozsla, Berkes, Orosz, Kovács, Surányi Cserék: Szántai (liberó), Karóczi (liberó), Busák, Kapusi, Kormos, Kiss, Barócsi. Vezetőedző: bagó László

Bagó László:  - Két és fél szetten keresztül az történt a pályán, amit elterveztünk. Aztán pár könnyelmű hiba miatt viharba kerültünk. Minden rutinunkra szükség volt, hogy befejezzük a mérkőzést.

A következő fordulóban Szegeden lépünk pályára. A mérkőzés szombaton 19 óra 30 perctől kezdődik majd zárt kapuk mögött. Azonban a hazai csapat terveik szerint élőben fogja közvetíteni a mérkőzést így érdemes lesz figyelni facebook oldalunkat ahová a mérkőzés elérhetősége ki fog kerülni.