Városinformáció 2019. június 06.
Kilenc gyémántot kapott a miskolci városmarketing

Gyémántdíjjal ismerte el kilenc miskolci rendezvény megjelenését az Országos Marketing Szövetség. A díjjal járó okleveleket június 5-én, Budapesten vették át a város képviselői.

Az Országos Városmarketing Díj pályázat rekordévet zárt. Tavalyhoz képest megduplázódott a pályázók száma: 125 pályázatot nyújtottak be, közülük 97-en vehettek át elismerést – mondta az ötödik alkalommal meghirdetett verseny díjátadóján Piskóti István, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja.
A díjkiosztón egyszeres, háromszoros, ötszörös, hatszoros, hétszeres, kilencszeres, 10 és 12-szeres gyémántdíjasok vehettek át oklevelet.
Az eseményen Miskolc kilenc gyémántdíjat kapott. A pályázat bírálói elismerték a miskolci Bike Day-t, az Advent Miskolc 2018 rendezvényt, a miskolc.hu weboldalt és a miskolcatehelyed.hu microsite-ot, Miskolc város unikális megjelenését a budapesti Utazási Kiállításon, a VII. Avasi Borangolást, a Salkaházi program 2018-as programjait, a Pannon-tenger Múzeum szerepét Miskolc kulturális életében, valamint a 2018-as Miskolci Adventi villamost.
Miskolc különdíjasként idén is felkerült a Gyémánt ranglista első helyére, Győr városával holtversenyben. Ezen a díjon tavaly is osztozott a két város.
Miskolc gyémántdíjai az előző öt év összesített eredményeit fémjelzik. Ebben az időszakban 28 gyémántdíjat szerzett a város az országos versenyen.
A díjakat Piskóti István, az Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja, a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézetének vezetője, valamint Papp-Váry Árpád, az MMSZ alelnöke adta át. Miskolc elismeréseit Nagy Réka, kultúráért és kommunikációért felelős polgármesteri biztos vette át.