Élet a városban
Sport
Sport 2019. február 13.
Hozta a papírformát a Miskolci Egyetem

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) február 12-én megrendezett miskolci férfi kosárlabda mérkőzésén - két foghíjas létszámú gárda összecsapásán - nem borult a hazai papírforma.

Mindösszesen egy csapatra való játékos feszült egymásnak a  késő délutáni egyetemi derbin, hiszen sérülések, betegségek és iskolai elfoglaltságok miatt a miskolciak 7, a vendég szegediek 5 játékost tudtak felvonultatni.

A játékmester Takács hiányában is jól kezdett a bajnok, az első negyedben már 15 ponttal is vezettek a hazaiak. A folytatásban azonban az A csoportos meccsekkel is rendelkező – egyébként borsodi illetőségű - Mayer ponterős palánk alatti játékával ekkor még felzárkóztak a vendégek (30-25).

A folytatásban elsősorban az ellenállhatatlanul játszó Tóth vezérletével nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a hazaiak, 5 perc alatt 20 pont körülire hizlalták a különbséget, amit a negyed végéig meg is őriztek (55-33),

A nagyszünet után is jól védekezett a Miskolc, majd a negyed második felében robbantottak a hazaiak, gyors akciók végén mindegyik hazai játékos pontosan célzott a fáradni látszó vendégek között és végleg eldöntötték a bajnoki pontok sorsát (78-40).

A záró játékrészben már csak a különbség volt kérdéses, ami a végig agilisan játszó Tóth remeklésének köszönhetően tovább nőtt. A hazaiak 8-asa nem csak a pontszerzésből vette ki a részét, hanem látványos asszisztokkal hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait, majd teljesítményére egy hatalmas zsákolással tette fel a koronát. Sőt, a 100-ik pontért járó tálca süteményt – ahogyan a keddi mérkőzésen, ezúttal is - ő prezentálhatja majd a csapatnak (109-56).

Miskolci Egyetem - Szegedi RSC 109-56 (30-25, 25-8, 23-7, 31-16)

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság, Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 50 néző

Vezette: Sörlei Attila, ifj. Marton Péter

Miskolci Egyetem: Tóth (34), Gonda (15/9), Szanyi (14/6), Orliczki B. (16), Lippai (16). Csere: Orliczki M. (12/3), Szőke (2). Edző: Drahos Gábor.

Szegedi RSC: Kereszty (4), Mayer (26/6), Szűcs (13), Kéri (4), Liszkai (9/3). Edző: Szablics Péter.

Drahos Gábor: - Családias hangulatú mérkőzést játszottunk, ahol a csapatok a rengeteg hiányzó okán mondjuk úgy, hogy minőséget, nem mennyiséget vonultattak fel. Jó kezdés után erős visszaesésünk volt, majd sikerült rendbe tenni a védekezést, így a derekasan, de csere nélkül gyorsan fáradó szegediektől egyre távolodtunk. Sok sikert kívánok mindkét félnek a továbbiakban is.

Szablics Péter: - Sajnos mind a két csapat szerény létszámban vett részt a mérkőzésen, ennek ellenére látszik a két csapat közti különbség, hogy sokkal többet edz a Miskolc, mint mi. Örülök, hogy sérülés nélkül lezajlott a mérkőzés. Gratulálok az ellenfélnek, Gratulálok a srácoknak, mert öten végig bírták a mérkőzést, és becsülettel küzdöttek.

(Forrás: www.meafc.hu)