Élet a városban
Sport
Sport 2020. december 31.
Győzelemmel zárta az óesztendőt az Aluinvent Diósgyőr

A bajnoki alapszakasz 18. fordulójában, december 30-án, szerdán a Vasas Akadémia vendégeként lépett pályára az Aluinvent DVTK csapata. A piros-fehérek az első félidőben nyújtott teljesítményüknek köszönhetően Keyona Hayes vezérletével 70-64-es győzelemmel búcsúztatták az óesztendőt.

A mérkőzés első perceiben Fraser kettesére Medgyessy válaszolt egy nagyszerű hármassal, de aztán Tóth Orsi közelijével újra a Vasas vezetett másfél perc elteltével. Hayes és Aho kosaraival újra a DVTK vezetett, Fraser büntetői után szoros maradt az állás (6-7). Ezután több mint egy percig nem esett újabb találat, majd a negyed közepére a DVTK tett szert némi előnyre, Medgyessy előbb egy remek assziszttal kínálta meg Kányásit, majd egy bátor betörés után maga fejezett be egy akciót (7-13). Tóth szépített, de Hayesnek erre is volt válasza, időt kért a Vasas. Három perc volt még hátra a negyedből, Budácsik büntetőivel három pontra jött fel a házigazda, de ekkor Kányási Veronika pillanatai jöttek, aki szép köüzéptávolija után egy 2+1-es akcióval vétette észre magát, és ezzel még nem volt vége! Keyona Hayes labdaszerzését követően a ziccert sem hibázta el a szőke 7-esünk, így közte tíz lett, és ez a különbség maradt a negyed végére is. Tóth Orsolya két büntetőjére a vendégektől Tóth Franka reagált egy közelivel (15-25).

Színvonalasan kezdődött a második etap, hiszen Mokango csont nélküli középtávolija után Smailbegović elugrásos dobása volt sikeres. Ezt követően azonban nem sziporkáztak a csapatok, nem sok kosár esett, de ezek elosztásából a Diósgyőr profitált és a játékrész közepére némiképp nöüvelni tudta az előnyét (21-35). Hiába kért újra időt Milos Pavlović, a hazaiak mestere, a játék képe ezután sem változott, és a csereként beállt Vukov Szonja vezérletével egyre magabiztosabbá vált a vendégek vezetése (25-42). Érdekesen alakult a félidő hajrája, mert Keyona két duplájával még rátett egy lapáttal a DVTK, de a hátralévő két és fél percben feltámadt a Vasas, és már csak a piros-kékek játékosai voltak eredményesek, így teljesen nyílt maradt a mérkőzés (33-46).

A nagyszünet után kétségkívül a Vasas jött ki élesebben az öltözőből, és a negyed közepére Fraser vezérletével szisztematikusan felzárkózott ellenfeléhez, olyannyira, hogy Földi Attila időt is kért (43-52). Sajnos a folyamatot nem sikerült így sem megállítani, mert ezt követően is a házigazda dominált és Fraser közelije után a Vasas Akadémia együttese egészen közel zárkózott a DVTK-hoz (50-54). A negyed hajrájára összekapta magát az Aluinvent DVTK, és Pusztai valamint Hayes dupláival némi levegőhöz jutott (51-58).

A záró felvonást a Diósgyőr kezdte jobban és Hayes vezérletével újfent tíz pont fölé tornázta a különbséget (51-62). A folytatás sem hozott kosárdömpinget, a játékosok rendre pontatlanul céloztak, Fraser talált csak be, így a 34. perc végén Vasas timeout miatt állt a játék (53-62). Továbbra is kevés kosár esett, Aho duplája után Papp szórt egy hármast, a vendégek nem nyugodhattak meg (59-65). Bő három perc volt még vissza, de a DVTK már kontrollálta a játékot, Keyona még növelte is az előnyt, majd Bach Bogi süllyesztett el egy hármast (62-68). A Vasas ugyan még időt kért, de ez mit sem változtatott azon a tényen, hogy győzelemmel búcsúztatta az óesztendőt az Aluinvent DVTK (64-70).

 

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 18. forduló

Vasas Akadémia - Aluinvent DVTK 64-70 (15-25, 18-21, 18-12, 13-12)

Budapest, Vasas Pasaréti Sportcentrum, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Nyilas István, Hervay Tibor, Drenyovszki Dániel.
Vasas: Papp 8/3, Madar K. 2, Tóth O. 9, Budácsik 2, Fraser 21. Csere: Smailbegović 3, Bach 13/3, Szerencsés, Salamon 4, Madar E. 2. Vezetőedző: Milos Pavlović.
DVTK: Medgyessy 11/3, Aho 4, Kiss A., Hayes 25, Mokango 4. Csere: Kányási 9, Pusztai 10/3, Tóth F. 2, Vukov 5/3. Vezetőedző: Földi Attila.

Földi Attila: - Jól nyitottuk a mérkőzést, szépen felkészültünk az ellenfélből, a taktikánk működött. Az első félidő végén volt egy hanyatlásunk, pont akkor, amikor a döntő döfést kellett volna bevinni, így a Vasas egy kicsit reményteljesebben jött ki a második félidőre. Onnantól kezdve nagyon kaotikus volt a játék, de örülök neki, hogy végül sikerült nyernünk. Mindenkinek boldog új évet kívánok!

(Forrás: www.dvtk.eu)