Közérdekű 2024. július 06.
Felújították a megrongált kilátópontot a Felső soron

Miskolc MJV Önkormányzata és az Avasi Borút Egyesület együttműködésében helyreállították a Nagy-Avas Felső sor 400. sz. alatt található kilátópontot, melyet a koronavírus-világjárvány idején megrongáltak.

A rekonstrukciót Miskolc MJV Önkormányzata 1.400.000 Ft értékben támogatta, a létesítmény elkésztését az Avasi Borút Egyesület koordinálta. A kilátópontot dr. Bereczki Zoltán építész tervezte, az építkezésen főként a Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola tanulói dolgoztak Mokrai Attila igazgató irányításával.

A történelmi Avason miután a filoxéra a szőlőt kiirtotta, felerősödött a hegy vendéglátó szerepe. Ennek a szerepnek az újbóli megerősítése a célja az Avasi Borút Egyesületnek, a cél elérése érdekében az elmúlt évtizedekben több kilátópontot is létesítettek, ez a mostani, felújított pedig a negyedik a sorban.

Az avatóünnepségen dr. Bereczki Zoltán mellett Kapusi Krisztián várostörténész, Jacsó Pál hegygazda és költő, valamint a Miskolczi Pincék Dalárdája is részt vett.