Élet a városban
Sport
Sport 2020. június 20.
Feczkó Tamás: Csak magunkkal kell foglalkozni

Június 21-én, vasárnap, 21:05-től a kiesés ellen harcoló DVSC otthonában lép pályára a DVTK.  A találkozó előtt Feczkó Tamás vezetőedzőt kérdezte a diósgyőri hírportál munkatársa.

A DVTK már ezen a hétvégén matematikailag is meghosszabbíthatja élvonalbeli tagságát, ha legalább egy pontot szerez Debrecenben, vagy a Paks nem győz Felcsúton (előbbi esetben a DVSC, utóbbiban a Paks nem előzheti meg a piros-fehéreket, a Kaposvár pedig már kiesett.) Téma ez az öltözőben? - kérdeztük Feczkó Tamást.

- Nem számolgatunk - válaszolt a vezetőedző -, ugyanakkor természetesen megértem az elmúlt évek után, hogy milyen fontos ez a fajta nyugalom. Az öltözőben a saját teljesítményünkre figyelünk, a pontokat pedig majd a 33. forduló után számoljuk össze, és akkor derül ki, az milyen helyezést ér.

A 30. fordulóval a hajrára fordul az OTP Bank Liga mezőnye, a DVTK sorrendben a DVSC, a Paks és a Kisvárda ellen lép pályára. Éppen ezt a három csapatot csapta meg leginkább a kiesés szele, emiatt biztos, mindegyik ellenfél mindent beleadva készül az összecsapásra.

- Nem csak az ellenfeleknek, hanem nekünk is nagyon fontos az utolsó három mérkőzés, hiszen minél több győzelmet aratva minél előrébb szeretnénk végezni a tabellán. A sors fintora, hogy a három leginkább veszélyeztetett csapat ellen zárunk, de így legalább biztosak lehetünk benne, mindig a legerősebb összeállításban lépnek pályára ellenünk - mondta a szakvezető.

A DVSC ellen eddig még nem sikerült pontot szerezni a bajnokságban, igaz az idegenbeli 1-2 után többször elmondta Feczkó Tamás, az ott mutatott játék fordulópontot jelentett a csapat életében.

- Debrecenben mutattuk meg először, hogy milyen magas színvonalon tudunk focizni, a vereség ellenére talán az volt az egyik legjobb meccsünk - idézte föl a sportszakember. - Utána sorra jöttek a győzelmek, és elindultunk fölfelé a tabellán. Most is elégedett lennék egy hasonló teljesítménnyel azzal a hatalmas különbséggel, hogy nyerjük is meg a mérkőzést.

Múlt őszhöz képest egy kicsit más DVTK és egy nagyon más DVSC találkozik egymással (érdekesség: a három egymás elleni találkozón három különböző vezetőedző - Herczeg András, Vitelki Zoltán, Kondás Elemér - irányítja az ellenfelet).

- A DVSC-re három élet-halál mérkőzés vár, az utolsó szalmaszálba igyekeznek belekapaszkodni. Nekünk azonban ki kell zárni a külső körülményeket, csak magunkkal kell foglalkozni, hogy megnyerjük ezt a mindenki számára fontos mérkőzést.

Az edzőváltás óta a DVSC időnként öt védővel áll fel, amit mérkőzés közben négyvédős formációra vált. Tavasszal a DVTK a Honvéd ötvédős rendszerét áttörte, a ZTE hasonló felállása viszont gondot okozott.

- A Honvéd ellen három belső védője ellen egy héten keresztül készültünk, míg a ZTE ellenünk alkalmazta először ezt a felállást - avatott be Feczkó Tamás. - Akkor csak a mérkőzés előtt beszéltük át a korábban megtanult alapvető taktikai ismereteket, a DVSC ellen viszont mindkét játékrendszerre felkészültünk.

A PAFC elleni mérkőzés kapcsán minimum két pozitív emléket mindenki fel tud idézni: Makrai Gábor 614 nap után tért vissza tétmérkőzésen a csapatba, illetve egy formás támadást követően szerzett vezetést a DVTK. Erre kell építeni Debrecenben is?

- Nem véletlen, hogy a járvány miatt elrendelt kényszerszünetet megelőzően mi szereztük a legtöbb gólt ebben a naptári évben - emlékeztetett a vezetőedző. - Viszont az újraindulást követően csak pontrúgásból voltunk eredményesek, hiába alakítottuk ki a helyzeteket. Bízom benne, hogy a DVSC ellen a korábbinál koncentráltabbak leszünk a kapu előtt, és jó százalékban értékesítjük a helyzeteket, mert akkor biztosan győztesen térhetünk haza.

(Forrás:www.dvtk.eu)