Élet a városban
Sport
Sport 2021. november 17.
Elstartolt az Európai Egyetemi Játékok szervezése

Európai Egyetemi Játékok – a kontinens legnagyobb multisport rendezvénye

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség Debrecen és Miskolc városával és a Debreceni, valamint a Miskolci Egyetemmel közösen 2024-ben Európai Egyetemi Játékokat szervez, ami óriási sportdiplomáciai siker. A szervezők úgy készülnek, az eddigi legjobb Egyetemi Játékokat, az európai egyetemi sport ünnepét rendezik meg, amely Magyarország legnagyobb létszámú sportrendezvénye lesz. Ennek megfelelően kiemelten támogatja a szervezést a kormány, a két rendező város és a két rendező egyetem.

– A Miskolci Egyetem elkötelezte magát az okos és zöld fejlődés mellett. Ennek szerves része a sport, az egészségtudatos életmód, ezért is jelenik meg külön soron intézményünk költségvetésében a sport támogatása. Ezzel együtt stratégiailag is kiemelt szerepet szánunk az egyetemi sportnak, legyen az amatőr- vagy élsport. Versenyképességünket és szolgáltatásaink számát jelentősen növeljük, ha az oktatás mellett a sport- és szolgáltatási infrastruktúránkat is fejlesztjük, és színvonalas szabadidős- és sportprogramokat biztosítunk hallgatóinknak, munkatársainknak és a városban élőknek egyaránt – mondta a Miskolci Egyetem rektora, Horváth Zita. – Már a tervezők asztalán van öt régebbi kollégiumunk és az Egyetemi Menza épületének teljes körű felújítása; egy 140 férőhelyes, három csillagos sporthotel létrehozása, és a Fecskeház névre keresztelt fiatal családos oktatóknak épülő apartmanház. E mellett új, a nemzetközi teniszsport igényét is kiszolgáló csarnok épül, 4-4 keményborítású kül- és beltéri pályával, valamint szabadtéri strandröplabda és 2 kilométer hosszú, szintén szabadtéri rekortán borítású futópályát is kiépítünk a miskolci Campuson. – Ezek hozzájárulnak ahhoz, hogy a Miskolci Egyetem még vonzóbb legyen az oktatási piacon, még vonzóbb legyen a gazdasági élet szereplői számára, tovább növelje nemzetközi tekintélyét – emelte ki a fejlesztésekkel kapcsolatban a Miskolci Egyetem rektora.

– Miskolcnak és az itt élőknek is nagy öröm, hogy 2024-ben Európai Egyetemi Játékoknak adhatunk otthont. Miskolc ugyanis ízig-vérig sportváros, az egyik legnagyobb és leglelkesebb vidéki futballszurkoló-táborral, komoly hagyományokkal a salakmotor, a kosárlabda, a röplabda, a birkózás és a jégkorong területén, a sportot kedvelő, sportolóit és a város klubjait szerető közösséggel, és ehhez folyamatosan fejlődő sportinfrastruktúrával. A rendező partnerekkel együtt most van egy kiemelt és közös célunk: az eddigi legjobb Európai Egyetemi Játékokat kívánjuk megrendezni. Ehhez Miskolc részéről maximális partnerséget és segítséget tudok ajánlani – ezt már Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere mondta. – Ez a rendezvény az Egyetemek láthatósága mellett a városokét is jelentősen növeli. Az Európai Egyetemi Játékok az egészséges életmódra való nevelésnek is új lökést adhat egy olyan városban, ahol az utóbbi években, évtizedekben környezet- és egészségtudatosabbak az emberek, egyre népszerűbb lett a kerékpározás, a Tour de Hongrie szinte már „hazajár” hozzánk, nemrég pedig a világ legkiválóbb natúr erősemberei mérkőztek meg egymással Miskolcon. És ahol a városvezetés elkötelezett a sportot és az egészségmegőrzést segítő fejlesztések mellett – tette hozzá Veres Pál.

Juhász Péter, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség főtitkára arról beszélt, hogy az egyetemi sport az utolsó olyan pedagógiai közeg, ahol a fiatalok számára átadható a mozgás, a sport, az egészséges életmód mindennapokba történő beépítése. – A fiatalok a munka világába kikerülve ezen, reményeink szerint pozitív impulzusok alapján tudnak hatni és aktívan alakítani saját mikroközösségük, munkahelyük, családjuk sporthoz való viszonyát. Juhász Péter hozzátette, a hazai versenysport események színvonalasabbá tétele, a hallgatók nagyobb létszámú bevonása, a közösségek sporton keresztüli alakítása mind-mind azt a célt szolgálják, hogy minden aspektusból színvonalas Egyetemi Játékokat tudjunk szervezni. – A hallgatók, az oktatók, a városok polgárai, az önkéntesek, a családtagok, a sportszerető közönség együtt alkotja azt a közösséget, akikre a Játékok hatással kíván lenni és ez lehet ennek a rendezvénynek az egyik legfontosabb öröksége is, hogy ezek a közösségek kiépülnek, és pozitív hatással lesznek az egész társadalomra – emelte ki a főtitkár.

Kása Tamás, az Operatív Szervező Bizottság miskolci tagja rámutatott arra, az Egyetemi Játékok rendezése hatalmas lendületet adhat az egyéni fejlesztési tervek megvalósításának, amelyből végső soron a régió és az egész ország profitál. – Hiszen az Európai Egyetemi Játékok a kontinens legnagyobb diáksport eseménye, világviszonylatban a résztvevők létszámát tekintve az Olimpiát követő 3. legnagyobb sportrendezvény, amire az európai fiatalok, a kontinens felsőoktatása és sportszerető közönsége odafigyel. 2012 óta olyan városok és egyetemek voltak házigazdák, mint Cordoba, Rotterdam vagy Zágráb. Ennek a sorozatnak 2024-es állomásaként jön Debrecen és Miskolc, és mindannyiunk nevében kijelenthetem, csak akkor leszünk elégedettek, ha mi rendezzük az eddigi legjobb Egyetemi Játékokat. Amikor elnyertük a rendezés jogát, tudtuk, elképesztően nagy lehetőséget kapunk a terveink, álmaink megvalósításához. Most beléptünk a megvalósítás szakaszába, és célunk elérése érdekében végezzük feladatainkat