Élet a városban
Sport
Sport 2021. február 15.
Dágról nem tudott pontot hozni a MEAFC-Miskolc

A MEAFC-Miskolc NB I-es férfi röplabda csapatánál a szív és az akarat a helyén volt, a február 14-i, Dágon lejátszott bajnoki mérkőzésen de sajnos nem lett meg a jutalma, nyertek a hazaiak.

Az első felvonásban a hazai csapat kezdett jobban, hiszen zsinórban 5 pontot szereztek. A szett hátralevő részében a vendégek ennek a hátránynak a ledolgozásán fáradoztak, de nem jártak sikerrel, így 25:20 arányban a Dág vittel ezt a játékrészt.

A második szettet már jobban kezdték a miskolciak, sikerült is  átvenniük a vezetést, a játékrész végére azonban ismét  elléptek a hazaiak. A MEAFC játékosai nem adták fel, előbb sikerült egyenlíteniük, majd a szettet is megnyerniük, 23:25 arányban.

A következő két felvonásban sajnos a borosdi megyeszékhely képviselőinek játékában, elsősorban védekezésében több hiba is csúszott, amit a vendéglátók könyörtelenül kihasználtak. Így végül a harmadik felvonást 25:18, míg a negyediket 25:19 arányban nyerték meg.

Bagó László: - Irányítónk korai elvesztése után rendezni tudtuk sorainkat, de ez csak részsikerhez volt elég. Gratulálok a hazaiaknak, Miskolcon szeretnénk visszavágni!

Férfi NBI Liga

Dág KSE – MEAFC-Miskolc 3:1

MEAFC-Miskolc: Kozsla, Berkes, Surányi, Török, Kovács, Orosz Csere: Szántai (liberó), Pallós, Karóczi, Kiss, Busák, Molnár

A bajnokság következő fordulójában, február 21-én, vasárnap Sümegre látogat a MEAFC-Miskolc. A 17 órakor kezdődő mérkőzést a tervek szerint élőben közvetítik az egyesület facebook, vagy youtube csatornánkon.

(Forrás: www.meafc.hu)