Élet a városban
Sport
Sport 2019. január 24.
Csak 1 ponttal kapott ki az Aluinvent DVTK Isztambulban

Az Európa-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén január 24-én, csütörtökön Isztambulban lépett pályára az Aluinvent DVTK csapata, ahol fantasztikus játékkal mindössze egy ponttal kapott ki a házigazda, világsztárokkal felálló Galatasaraytól, így megőrizte reális esélyét a továbbjutásra a jövő heti visszavágó előtt.

A fergeteges hangulatban nem kezdte megilletődve a mérkőzést a DVTK, melynek elején Putniņa egyenlített kétszer is, előbb középtávolról, majd Alben után triplája után szórt egy hármast is. Jefferson duplája következett, majd Medgyessy remek asszisztját Mokango váltotta gólra (7-7). A török csapat szinte minden támadását ponttal fejezte be, de nem szakadtak le a piros-fehérek, Mokango dobta be az egyik büntetőjét, majd Medgyessy újabb jó ütemű passza után Putniņa volt eredményes (14-10). Abdi hármasával növelte előnyét a házigazda, de nem sokáig, mert az ellentámadásból Walker-Kimbrough is hintett egy ilyet. A negyed hajrájában cserékkel frissítette csapatát Cziczás László, pályára lépett Zele és Kiss is. Onar és Jefferson könnyű kosaraival ellépett ellenfelétől a Galata (21-13). Az időkérés használt, Putniņa célzott jól a festékből Medgyessy bejátszása után, kialakítva ezzel a játékrész eredményét (21-15).

Remekül, Škorić három jó büntetőjével indult a második negyed, majd Mokango is betalált, egyből szoros lett az eredmény (21-20). Alben és Onar két-két pontos büntetőjével folytatódott a találkozó, támadásban elbizonytalanodott a Diósgyőr, és Ataş hármasával kissé elhúztak a sárga mezesek. Nagyon kellettek Medgyessy büntetői, irányítónk nem is hibázta el dobásait (28-22). Walker-Kimbrough ugyan csak az egyiket dobta be, de egy újabb kimaradt török támadást Mokango torolt meg közelről (28-25). Három elrontott Galata-akció után Abdi-duplát és Jefferson-triplát jegyezhettünk fel, de a hullámzó meccsen vendég pontoknak kellett következniük, és következtek is. Előbb Putniņa kosara, majd Mokango 2+1-es akciója (32-30). Grigalauskyte és Walker-Kimbrough kosárváltása után kettő perc negyven másodperc volt hátra a félidőből. Izgalmasan alakult a hajrá, elhibázott dobások mellett Grigalauskyte két, és Mokango egy büntetője után sajnos még két gyors török-kosár fért bele az időbe. Előbb Onar hármasa, majd egy labdavesztést követően Topuz ziccere, utóbbi mindössze pár másodperccel a dudaszó előtt (41-33). 

A szünet után jó néhány támadás kimaradt mindkét oldalon, mire Walker-Kimbrough szórt egy laza csont nélküli triplát, majd a következő akció végén még egyet. Mivel Putniņa labdája is beszédült, ott újra ott lihegett ellenfele nyakán a DVTK (43-41). Jefferson két büntetője jött a sorban, majd Shatori villant megint egy tökéletes tempódobást bemutatva. Hét Galatasaray-pont után Škorić törte meg középtávolról csapata kosárcsöndjét, majd Walker-Kimbrough ziccerezett (52-47). Macaulay palánk alólijára Škorić válaszolt két büntetővel, de a negyed véghajrája ismét a törököké volt. Előbb Macaulay volt újra eredményes a sarokból, majd Topuz is betalált (58-49).

Jól kezdődött a záró felvonás, Medgyessy brusztolta be a labdát közelről a gyűrűbe, aztán Shatori hintett egy hárompontost. Erre sajnos Grigalauskyte reagált egy hasonlóval, de Mokango négy pontja újra abszolút nyílttá tette a mérkőzést, kénytelen volt időt kérni a hazai csapat (61-58). De hiába, mert folytatódott a Mokango-show. A kongói center előbb kiosztott egy sapkát, majd pontosan fejezte be az ellentámadást, egy pontra csökkentve ezzel a két csapat közti differenciát. A folytatásban Macaulay ugyan bedobta mindkét büntetőjét, de Putniņa második szándékból eleresztett triplájával egyenlített a DVTK (63-63). Alben-büntetőire ismét Mokango reagált negatív-szögből, majd Onar volt eredményes akcióból és Alben büntetők után (69-65). A DVTK azonban nem tört meg, és a nagyszerűen játszó Mokango előbb szépített, majd Putniņa hárompontosával a mérkőzésen először megszerezték a vezetést a piros-fehérek (69-70). Két és fél perccel a vége előtt Macaulay vette vissza vezetést, de nem sokáig, mert Medgyessy is szórt egy hármast, Onar azonban egyenlíteni tudott (73-73). Hihetetlen izgalmakat ígért a hajrá, a diósgyőriek akciója kimaradt, Abdi két büntetője ellenben utat talált a gyűrűbe, Cziczás László időkérése után fél perce maradt a DVTK-nak az egyenlítésre vagy a győzelem kiharcolására. Az ihletett formában játszó Putniņa az utóbbira szavazott és tíz másodperccel a vége előtt Medgyessy asszisztja után bevágta negyedik hármasát is a Galata gyűrűjébe. A török csapat időt kért, és ezután végül Onar kicsikarta a győzelmet a Galatasaraynak, de hatalmas dicséret illeti a fantasztikusan játszó Aluinvent DVTK-t is (77-76). 

Női Kosárlabda Európa Kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

Galatasaray - Aluinvent DVTK 77-76 (21-15, 20-18, 17-16, 19-27)

Isztambul, Ahmet Cömert Sportcsarnok. 1000 néző. Játékvezető: Vucković (szlovén), Romanov (orosz), Manoli (francia).
Galatasaray: Alben 13/6, Jefferson 8, Abdi 13/6, Macaulay 10, Grigalauskyte 13/3. Csere: Ataş 3/3, Onar 13/3, Topuz 4, Guclu, Sahin. Vezetőedző: Efe Güven.
Aluinvent DVTK: Medgyessy 9/3, Walker-Kimbrough 19/12, Škorić 7, Putniņa 20/12, Mokango 21. Csere: Zele, Kányási, Kiss A., Szabó F. Vezetőedző: Cziczás László.

Cziczás László: - Az volt az álmunk, hogy az első mérkőzés után valós esélyünk legyen hazai pályán a továbbjutásra. Óriási tartást mutattak a lányok! Ebben az atmoszférában, ebben a hangorkánban, melyet egyébként férfi meccseken is ritkán tapasztaltam, rendkívül kiélezett meccset játszottunk. Nagyon bízom abban, hogy a visszavágón hasonló hangulatot teremtenek a DVTK-szurkolók is, és az akkora nyomás alá helyezi majd a játékvezetőket, mint amilyen presszió volt a mostaniakon. Nagyon szépen köszönjük a srácoknak a helyszíni szurkolást!

(Forrás: www.dvtk.eu)