Élet a városban
Sport
Sport 2019. november 16.
Büntetőpárbaj után egy pont a Detva ellen

A Tipsport Liga 21. fordulójában egy pontot szerzett a DVTK Jegesmedvék a H07 Detva ellen. A péntek esti találkozón Vandane szerezte meg a vezetést, majd a vendégek találtak kétszer Rajna kapujába. Hat perccel a rendes játékidő vége előtt Rodman egyenlített, így a büntetőpárbajban dőlt el a mérkőzés, amiben a gyetvaiak voltak jobbak.

A péntek esti mérkőzés egyperces gyásszünettel indult a szlovákiai buszbaleset áldozatainak emlékére, a játékosok pedig fekete szalaggal a karjukon fejezték ki részvétüket. Az első percek nem hoztak izgalmat, kevés kapuralövést láthattunk. Nyolc perc játék után négy a négy elleni játék következett Gőz és Zilka páros kiállítása miatt, helyzet ezúttal sem adódott a kapuk előtt. A játékrész második felébe érve viszont megszületett az első találat, Részegh, Harrison, majd Vandane volt a korong útja, a kanadai védő pedig a kapu jobb sarkába lőtt (1-0). Ezt követően támadásban maradt Marcel Rodman csapata, Miskolczi és Galanisz is kialakított egy-egy helyzetet. Ennek ellenére némileg váratlanul kiegyenlített a szlovák csapat, Sysovsky lövésébe Chovan ért bele, Rajna így tehetetlen volt (1-1). A harmad utolsó percében Harrison kapott két perces büntetést.

A második játékrész áthúzódó gyetvai előnnyel indult, majd sorra kapták az emberelőnyöket. Előbb Beauvillier, majd Lövei ült a büntetőpadra. Utóbbi kiállítást már sikerült gólra váltani a fekete mezes csapatnak, Zuzin közeli lövése csorgott át Rajnán (1-2). A bekapott gól után sebességi fokozatott váltott a házigazda, csak Petrik kapus bravúrjainak köszönhetően nem született meg az egyenlítő találat.

A harmadik harmad is vendég létszámfölénnyel indult, Jesse Dudás ütközte le keményen Lalikot, aki a jégen maradt, de később folytatni tudta a játékot. Az emberhátrányt sikerült kivédekezni, de mindössze négy percet játszottak egyenlő létszámban a felek. David Rodmant lökték fel hátulról a gyetvai kapu előtt, ami után kisebb verekedés alakult ki, végül Galanisz, Podesva és Török ült a büntetőpadra. Így a piros-fehérek kerültek emberelőnybe, ami alatt több nagy helyzet is kialakult Petrik kapujánál, de az eredmény változatlan maradt. Nem úgy, mint az 55. percben, amikor David Rodman egyenlített egy emberelőnyös figura végén (2-2). Ezt követően mindkét csapat eldönthette volna a pontok sorsát a rendes játékidőben. A helyzetek kimaradtak, így végül következhetett a hosszabbítás.

A ráadás első perceiben Részegh és Beauvillier veszélyeztette Petrik kapuját, majd két perccel a hosszabbítás vége előtt Rodman kapott 2+2 perces büntetést. A létszámfölénnyel nem élt a vendég csapat, következhettek a büntetőlövések.

A rávezetések Beauvillier és Sykora gólpárbaját hozta, előbb kétszer, utóbbi háromszor talált a kapuba, így a gyetvaiak kettő ponttal távoztak, míg a DVTK Jegesmedvék egy ponttal lett gazdagabb.

Tipsport Liga

21.forduló

2019. november 15. 18:30

DVTK Jegesmedvék - HC07 WPC Koliba Detva 2-3 b.u. (1-1, 0-1, 1-0, 0-1)

Miskolci Jégcsarnok, 1.005 néző, játékvezetők: Martin Korba, Ondrej Kalina, Andrej Bogdan, Martin Smrek

DVTK Jegesmedvék: Rajna (Adorján) - Ross, Dudás, Rodman, St.Pierre, Beauvillier - Láda, Vandane, Harrison, Vas, Részegh - Gőz, Szirányi, Miskolczi, Galanisz, Kiss P., - Kiss D., Farkas, Lövei, Beach, Vojtkó, Vezetőedző: Marcel Rodman

HC07 WPC Koliba Detva: Petrik (Simko) - Jendrol, Luptak, Podesva, Cacho, Sykora, Kral, Kuklev, Zuzin, Chovan, Gaspar, Gachulinec, Golian, Fekiac, Turan, Torok, Cenka, Sisovsky, Lalik, Zilka, Fekiac, Vezetőedző: Josef Turek

Marcel Rodman: - Számítottunk rá, hogy a szünet után talán nehezebben fog indulni ez a meccs, sajnos ez így is lett. Egészen a második bekapott gólig nem találtuk a játékunkat és a hozzáállásunk sem volt megfelelő. Szünet után, hazai pályán nem szabad ilyen mentalitással játszanunk, 50 százalékos erőbedobással. A gyetvai csapat úgy jött ide, hogy megpróbálnak nyerni, ez sikerült is nekik, ezért gratulálok az ellenfelünknek. A mai napon mi nem érdemeltünk győzelmet, mivel csak a második bekapott gól után játszottunk szívvel. 

Josef Turek: - Fel voltunk rá készülve, hogy egy nehéz meccs vár ránk. Jól játszottunk ma, úgy gondolom, hogy megérdemeltük a pontokat. A kapusunk remekül védett, sok jó egyéni teljesítmény volt a csapatunkba. A büntetőlövések során bíztam a csatáromban, Sykorában, mivel rendkívül jó keze van és magabiztos az ilyen helyzetekben.

(Forrás: www.dvtk.eu)