Élet a városban
Sport
Sport 2019. november 17.
Borsodi éremeső a nemzetközi úszóversenyen

Ezúttal is valóságos borsodi éremesőt hozott a Kemény Dénes Városi Sportuszodában november 15-16-án megrendezett XXXII. dr. Bitskey Zoltán Emlékverseny, egyben a 25. Testvérvárosok Kupája nemzetközi úszóviadal, melyen a házigazda Miskolci Sportiskola úszói teljesítettek a legkimagaslóbban.

A kétnapos viadal péntek délutáni megnyitóján a Himnusz elhangzását követően házigazdaként Illyés Miklós, a Miskolci Sportiskola ügyvezetője üdvözölte a jelenlevőket. Ezt követően Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, valamint Kiss Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszó Szövetség elnöke mondott köszöntő beszédet. A ceremónia befejezéseként Miskolc város nevében Veres Pál és Illyés Miklós gratulált és ajándékot adott át az Egri Úszó Klub két tokiói olimpiai A-szintes versenyzőjének,  Békési Eszternek és Holló Balázsnak, valamint edzőjüknek, Kovács Ottónak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszó Szövetség és a Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. által megrendezett versenyre tizenöt hazai, köztük négy megyei – Fiedler Ottó SE, Miskolci Sportiskola, Swimming Penthatlon Club, Tiszaújvárosi Triatlon Klub -  egyesület mellett Miskolc testvérvárosából, Kassáról, továbbá Lőcséről és Marosvásárhelyről érkeztek sportolók. A több, mint háromszáz úszó - a 2012-es születésűektől a felnőttekig - összesen 32 versenyszámban, a világbajnokság programjának megfelelő menetrend szerint, 50, 100, 200 és 400 méteres versenyszámokban mérte össze tudását. Mivel a 800 női gyors, illetve az 1500 méteres férfi gyors ritkán szerepel a kínálatban, a szervezők ezúttal erre is lehetőséget biztosítottak. A hagyományokhoz híven megemlékeztek dr. Bitskey Zoltánról, a megye olimpikonjáról (1924, Párizs), Európa-bajnoki ezüstérmeséről, négyszeres főiskolai világbajnokáról, aki nagyon szerette sportágát és nagyon sokat tett érte Miskolcon. Szintén emlékszámot rendeztek Vígh Józsefnek, Miskolc város örökös edzőjének, Delneki Miklósnak, a városi, illetve a megyei szövetség kiváló sportvezetőjének, a miskolci Pászti Csabának, a fiatalon elhunyt kiváló sportolónak és edzőnek, továbbá Kriston Orsolyának, a tragikus körülmények között fiatalon elhunyt tehetséges miskolci úszónak a tiszteletére. Az emlékszámokban a versenykiírás szerinti kategória legjobb miskolci sportolói vehették át az emlékserleget.

(Fotók: Kamarás Péter)

Miskolci érmesek

Leányok:

100 m gyors, 2007-2008-as kcs.: 3. Hornyik Panna (Miskolci Sportiskola) 1:11,67. 2010-es kcs.: 1. Tóth Zengő Katalin (Miskolci Sportiskola) 1:17,85. 2011-es kcs.: 3. Újvári Dóra Brigitta (Miskolci Sportiskola) 1:26,97. 2012-es kcs.: 1. Miklós Janka (Miskolci Sportiskola) 1:42,01

100 m mell, 2008-2009-es kcs.: 2. Hornyik Panna (Miskolci Sportiskola) 1:27,34, 3. Kopcsó Petra (Miskolci Sportiskola) 1:28,49. 2010-es kcs.: 1. Tóth Zengő Katalin (Miskolci Sportiskola) 1:31,94, …3. Tihor Jázmin (Miskolci Sportiskola) 1:39,02. 2011-es kcs.: 1. Léport Szellő Boróka (Miskolci Sportiskola) 1:41,29, 2. Újvári Dóra Brigitta (Miskolci Sportiskola) 1:42,25. 2012-es kcs.: 1. Csépányi Gvendolin Mendy (Miskolci Sportiskola) 1:46,03, 2. Miklós Janka (Miskolci Sportiskola) 2:00,52

100 m hát, 2010-es kcs.: 1. Kárpáti Luca Sára(Miskolci Sportiskola) 1:34,4, 2. Tihor Jázmin (Miskolci Sportiskola) 1:36,72. 2011-es kcs.: 1. Újvári Dóra Brigitta (Miskolci Sportiskola) 1:34,29, …3. Kiss Léna (Miskolci Sportiskola) 1:44,63. 2012-es kcs.: 1. Csépányi Gvendolin Mendy (Miskolci Sportiskola) 1:43,38

100 mpillangó, 2008-2009-es kcs.: 1. Fogarasi Janka (Miskolci Sportiskola) 1:17,26, …3. Szárnya Kitti (Miskolci Sportiskola) 1:26,21. 2011-es kcs.: 2. Újvári Dóra Brigitta (Miskolci Sportiskola)  1:43,94, 3. Léport Szellő Boróka (Miskolci Sportiskola) 1:56,00

800 m gyors, 2006-os kcs.:  2. Esztián Petra (Miskolci Sportiskola) 11:39,45. 2007-es kcs.: 2. Bánhegyi Brigitta (Miskolci Sportiskola) 10:21,96. 2008-as kcs.: 3. Hornyik Panna (Miskolci Sportiskola) 10:54,56. 2009-es kcs.: 3. Simon Csilla (Miskolci Sportiskola) 12:34,31

200 m gyors, 2008-2009-es kcs.: 1. Fogarasi Janka (Miskolci Sportiskola) 2:34.04. 2010-es kcs.: 2. Tóth Zengő Katalin (Miskolci Sportiskola) 2:51,47, 3. Tihor Jázmin (Miskolci Sportiskola) 3:01,02. 2011-es kcs.: 1. Újvári Dóra Brigitta (Miskolci Sportiskola) 2:53,10, …3. Király Csenge Zsófia (Miskolci Sportiskola) 3:25,65

50 m pillangó, 2008-2009-es kcs.: 3. Csoma Tímea (Miskolci Sportiskola) 36,58. 2011-es kcs.: 3. Újvári Dóra Brigitta (Miskolci Sportiskola) 44,25. 2012-es kcs.: 1. Csépányi Gvendolin Mendy (Miskolci Sportiskola) 45,09, 2. Miklós Janka (Miskolci Sportiskola) 57,90

200 m mell, 2008-2009-es kcs. (Vígh József-emlékszám): 1. Hornyik Panna (Miskolci Sportiskola) 3:01,51, 2. Kopcsó Petra (Miskolci Sportiskola) 3:07,17, 3. Csoma Tímea (Miskolci Sportiskola) 3:09,22. 2010-es kcs.: 1. Tóth Zengő Katalin (Miskolci Sportiskola)3:11,33, 2. Tihor Jázmin (Miskolci Sportiskola) 3:27,4. 2011-es kcs.: 1. Léport Szellő Boróka (Miskolci Sportiskola) 3:27,56, 2. Újvári Dóra Brigitta (Miskolci Sportiskola) 3:32,84

50 m mell, 2008-2009-es kcs.: 2. Kopcsó Petra (Miskolci Sportiskola) 40,66, 3. Hornyik Panna (Miskolci Sportiskola) 41,90. 2010-es kcs.: 1. Tóth Zengő Katalin (Miskolci Sportiskola) 44,80, …3. Kárpáti Luca Sára (Miskolci Sportiskola) 48,69. 2011-es kcs.: 1. Léport Szellő Boróka (Miskolci Sportiskola) 46,42. 2012-es kcs.: 1. Csépányi Gvendolin Mendy (Miskolci Sportiskola) 50,90, 2. Miklós Janka (Miskolci Sportiskola) 56,74

200 m pillangó,  2008-as kcs.: 2. Fogarasi Janka (Miskolci Sportiskola) 2:50,28

50 m gyors, 2008-2009-es kcs.: 2. Csoma Tímea (Miskolci Sportiskola) 32,45, 3. Aggod Zsófia (Miskolci Sportiskola) 33,02. 2010-es kcs.: 1. Tóth Zengő Katalin (Miskolci Sportiskola) 35,55, 2. Kovács Flóra Sára (Miskolci Sportiskola) 38,17, 3. Kárpáti Luca Sára (Miskolci Sportiskola) 38,37. 2011-es kcs.:2. Újvári Dóra Brigitta (Miskolci Sportiskola) 38,02. 2012-es kcs.: 1. Csépányi Gvendolin Mendy (Miskolci Sportiskola) 42,80, …3. Miklós Janka (Miskolci Sportiskola)

200 m hát, 2010-es kcs.: 3. Debreceni Luca (Miskolci Sportiskola) 3:48,99. 2011-es kcs.: 1. Gaál Adél (Miskolci Sportiskola) 3:23,70

50 m hát, 2008-2009-es kcs.: 1. Csoma Tímea (Miskolci Sportiskola) 37,93, …3. Aggod Zsófia (Miskolci Sportiskola) 40,53. 2010-es kcs.: 1. Tóth Zengő Katalin (Miskolci Sportiskola) 43,27,… 3. Kovács Flóra Sára (Miskolci Sportiskola) 45,04. 2011-es kcs.: 1. Gaál dél (Miskolci Sportiskola) 44,11. 2012-es kcs.: 1. Csépányi Gvendolin Mendy (Miskolci Sportiskola) 50,36, …3. Miklós Janka (Miskolci Sportiskola) 56,11

4x50m gyors, 2007-es és idősebb kcs.: 1. Miskolci Sportiskola „A” (Vécsei Réka, Lővei Gréta, Halász Anna Rebeka, Pilz Helga) 1:56,88, …3. Miskolci Sportiskola „B” (Kelemen Zorka, Halasi Lili,Halasi Nóra, Szakos Laura) 2:17,35. 2008-2009-es kcs.: 1. Miskolci Sportiskola „A” (Csoma Tímea, Fogarasi Janka, Kopcsó Petra, Hornyik Panna) 2:15,87, 2. Miskolci Sportiskola „B” (Aggod Zsófia, Halász Hanna, Simon Csilla, Szárnya Kitti) 2:26,89. 2010-es kcs.: 1. Miskolci Sportiskola (Tihor Jázmin, Kárpáti Luca Sára, Kovács Flóra Sára, Tóth Zengő Katalin) 2:32,90. 2011-es és fiatalabb kcs.: 1. Miskolci Sportiskola „A” (Léport Szellő Boróka, Gaál dél, Kiss Léna, Újvári Dóra Brigitta) 2:47,96, 2. Miskolci Sportiskola „B” (Király Csenge Zsófia, Csépányi Gvendolin Mendy, Miklós Janka, Diószegi Nelli) 2:57,62

400 m gyors, 2007-es kcs., Kriston Orsolya-emlékszám): 3. Bánhegyi Brigitta (Miskolci Sportiskola) 5:06,99. 2008-as kcs.: 1. Hornyik Panna (Miskolci Sportiskola) 5:15,25, 2. Fogarasi Janka (Miskolci Sportiskola) 5:28,56, 3. Csoma Tímea (Miskolci Sportiskola) 5:33,85. 2009-es kcs.: 2. Simon Csilla (Miskolci Sportiskola) 6:01,00, 3. Kopcsó Petra (Miskolci Sportiskola) 6:07,33. 2010-es kcs.: 1. Tóth Zengő Katalin (Miskolci Sportiskola) 6:08,67, 2. Tihor Jázmin (Miskolci Sportiskola) 6:32,84, 3. Kárpáti Luca Sára (Miskolci Sportiskola) 6:45,01. 2011-es kcs.: 1. Újvári Dóra Brigitta (Miskolci Sportiskola) 6:14,35

Fiúk:

100 m gyors, 2007-2008-as kcs.: 2. Léport Milán (Miskolci Sportiskola) 1:01,94 perc.  2009-2010-es kcs.: 1. Limbek Lázár (Miskolci Sportiskola) 1:11,61, 2. Herczeg Áron (Miskolci Sportiskola) 1:13,82. 2011-es kcs.: 2. Aggod Balázs (Miskolci Sportiskola) 1:30,34

100 m mell, 2007-2008-as kcs.: 2. Kárpáti Kende (Miskolci Sportiskola) 1:21,74, 3. Kárpáti Zalán (Miskolci Sportiskola) 1:22,84. 2009-2010-es kcs: 2. Tamás Kornél (Miskolci Sportiskola) 1:31,61. 2011-es kcs.: 2. Aggod Balázs (Miskolci Sportiskola) 1:58,14

100 m hát, 2007-2008-as kcs.: 3. Doszpoly Zsombor (Swimming Penthatlon Club)1:15,40. 2009-2010-es kcs.: 1. Tóth Milán (Miskolci Sportiskola) 1:23,32, 2. Herczeg Áron (Miskolci Sportiskola) 1:24,01, 3. Limbek Lázár (Miskolci Sportiskola) 1:24,22. 2011-es kcs.: 1. Bortnyik Zétény (Miskolci Sportiskola) 1:37,48

100 m pillangó, 2007-2008-as kcs.: 2. Kárpáti Zalán (Miskolci Sportiskola) 1:09,75, 3. Léport Milán Krisztián (Miskolci Sportiskola) 1:13,04. 2009-2010-es kcs.: 1. Limbek Lázár (Miskolci Sportiskola) 1:22,99

400 m vegyes, 2007-2008-as kcs.: 2. Kárpáti Zalán (Miskolci Sportiskola) 5:25,99

1500 m gyors, 2006-os kcs.: 1. Tulipán Bence (Miskolci Sportiskola)17:08,92.

200 m gyors, 2007-2008-as kcs. (dr. Bitskey Zoltán-emlékszám):  2. Léport Milán Krisztián (Miskolci Sportiskola) 2:11,73. 2009-2010-es kcs.: 2. Limbek Lázár (Miskolci Sportiskola)2:37,97, 3. Herczeg Áron (Miskolci Sportiskola) 2:43,49. 2011-es kcs.: 1. Aggod Balázs (Miskolci Sportiskola) 3:20,63

50 m pillangó, 2007-2008-as kcs. (Pászti Csaba-emlékszám): 2. Kárpáti Zalán (Miskolci Sportiskola) 31,44. 2009-2010-es kcs.: 1. Limbek Lázár (Miskolci Sportiskola) 36,86, …3. Tóth Milán (Miskolci Sportiskola) 37,00. 2011-es kcs.: 2. Bortnyik Zétény (Miskolci Sportiskola) 49,71, 3. Aggod Balázs (Miskolci Sportiskola) 51,61

200 m mell, 2007-2008-as kcs.: 2. Kárpáti Zalán (Miskolci Sportiskola) 2:56,64. 2009-2010-es kcs.: 2. Tamás Kornél (Miskolci Sportiskola) 3:14,30

50 m gyors, 2007-2008-as kcs.:  2. Léport Milán Krisztián (Miskolci Sportiskola) 28,89. 2009-2010-es kcs.: 2. Herczeg Áron (Miskolci Sportiskola)  32,55. 2011-es kcs.: 2. Aggod Balázs (Miskolci Sportiskola) 40,25, 3. Bortnyik Zétény (Miskolci Sportiskola) 45,25

200 m hát,  2009-2010-es kcs.: 2. Tóth Milán (Miskolci Sportiskola) 2:57,53.  2011-es kcs.: 1. Bortnyik Zétény (Miskolci Sportiskola) 3:26,03

50 m hát, 2007-2008-as kcs.: 3. Doszpoly Zsombor (Swminning Penthatlon Club) 35,09. 2009-2010-es kcs.: 3. Tóth Milán (Miskolci Sportiskola) 38,80.  2011-es kcs.: 1. Bortnyik Zétény (Miskolci Sportiskola) 47,31

200 m pillangó, 2007-es kcs. (Delneki Miklós-emlékszám): 1. Kárpáti Zalán (Miskolci Sportiskola) 2:29,43. 2008-as kcs.: 2. Lupkovics Lázár (Miskolci Sportiskola) 2:39,97, 3. Pásztor Hunor (Miskolci Sportiskola) 2:42,94

50 m mell, 2009-2010-es kcs.: 2. Tamás Kornél (Miskolci Sportiskola) 42,46

4x50 m gyors, 2007-es és idősebb kcs.: 3. Miskolci Sportiskola (Havasi Zénó, Nagy Gergő Péter, Nyeste Patrik, Fazekas Ádám) 1:47,73. 2008-2009-es kcs.: 2. Miskolci Sportiskola (Limbek Lázár,Tamás Kornél, Tóth Milán, Herczeg Áron) 2:22,35. 2010-es kcs.: 2.Miskolci Sportiskola (Kántor Benedek, Kántor Vince, Furman Csanád, Aggod Balázs) 2:53,02

400 m gyors, 2007-es kcs.: 1.Léport Milán Krisztián (Miskolci Sportiskola) 4:35,54. 2008-as kcs.: 2. Pásztor Hunor (Miskolci Sportiskola) 5:10,24, 3. Lupkovics Lázár (Miskolci Sportiskola) 5:10,59. 2009-es kcs: 1. Limbek Lázár (Miskolci Sportiskola) 5:25,11, …3. Herczeg Áron (Miskolci Sportiskola) 5:44,42.